VII. Károly

Teljes szövegű keresés

VII. Károly – francia király (1403–1461), VI. Károly harmadik fia, két bátyja halála után trónörökös. Apja halála (1422) után az ország jelentős részét megszállva tartó angolok a troyes-i szerződésre (1420) hivatkozva nem ismerték el trónigényét, és csak a Johanna (Jeanne d'Arc) vezette nemzeti felkelés sikere tette lehetővé, hogy 1429-ben megkoronázzák. Uralkodása idején az ország végleg felszabadult az angol uralom alól. – A VI. Henrik című krónikás színműben ~ reménytelen helyzetben lévő, koncepciótlan emberként áll elénk. Megbabonázza őt a tetterő és határozottság, amely Johannából árad, teljesen rábízza magát a lányra, akiben hol szentet, hol amazont lát, s feleségül is venné, ha a végzet ebben meg nem akadályozná.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages