Macbeth
Macbeth [mekbet] – skót hadvezér, Glamis thánja, az azonos című tragédia központi alakja. Hősies küzdelemben győzte le urának és rokonának, Duncan királynak pártütő ellenségét, majd az országra támadó norvég hadakat. A csatából vezértársával, Banquóval tért vissza, amikor három boszorkány állta útjukat; neki azt jósolták, hogy Cawdor thánja, majd Skócia királya lesz, Banquónak pedig azt, hogy ő maga nem, de leszármazottai uralkodni fognak. Nem sokkal utóbb Duncan ~re ruházta győzelme jutalmául a lázadó Cawdor thántól elkobzott méltóságot – a jóslat első fele tehát teljesült – s bejelentette, hogy egy éjszakát Invernessben, ~ kastélyában kíván tölteni kíséretével. ~ felkészült a fogadásra; Lady Macbeth, aki már értesült a jóslatról, rávette vonakodó férjét, hogy erőszakkal szerezze meg a rá váró trónt. ~ az éj leple alatt ledöfte háza vendégét, az alvó királyt; felesége segített a nyomokat elrendezni oly módon, hogy a gyanú a király két fiára terelődjék. Az államtanács ~et jelölte utódnak; ő azonban nem érezte biztonságban magát, amíg él Banquo, aki a jóslat tanúja volt, és ennek fia, aki a jóslat szerint a trónra fog kerülni. A ~ által felbérelt orgyilkosok Banquóval végeztek, de fia, Fleance elmenekült. A nagy királyi banketten ~ Banquo véres árnyát vélte látni az asztalnál. Megtudta ezután, hogy a megölt király híve, Macduff a király Angliába menekült fiához, Malcolmhoz pártolt, ezért bérgyilkosaival megölette Lady Macduffot és gyermekeit. A közelgő angol hadak elől ~ Dunsinane várába vonult vissza; bár közben lelkifurdalástól megtébolyodott felesége meghalt, őt pedig bűne óta álmatlanság sorvasztotta, még mindig bizakodott. A banyáktól ugyanis nemrég új jóslatot kapott: nem árthat neki, akit anya szült, s nem éri vereség, amíg a birnami erdő nem vonul Dunsinane-re. Az ostromló sereg Macduff parancsára a birnami erdőből vágott fákat hordozva álcázta támadását, s így valóban megindult az erdő, a vezérről pedig kiderült, hogy nem anya szülte, hanem kivágták halott anyja méhéből. ~ egy utolsó kétségbeesett rohamban szállt szembe végzetével, és hősként fogadta a halálos csapást. – A történelmi ~ (uralk. 1040–1057) nyílt harcban győzte le a bitorló I. Duncant, vagyis jogos trónigényét érvényesítette, és erőskezű, igazságos király lett belőle. A krónikák azonban, amelyek végső soron Shakespeare forrásául szolgáltak, az eseményeket későbbi dinasztikus szempontok alapján erősen átszínezték és természetfeletti mozzanatokkal dúsították fel. Az író tovább alakította a történetet a maga céljai szerint, hogy ~ alakjában a becstelenül szerzett hatalom tragikus lélekromboló hatását szemléltethesse. A gáncstalan hős lelkében előbb csak a nagyravágyás ver fészket (a boszorkányok jóslata a belső indulatok kivetítéseként is érthető, bár a szerző és a korabeli közönség bizonyosan realitásnak tekintette a banyák létét), és bár ~ magától nem szánná rá magát a gyalázatos tettre, hűbérurának és vendégének orv meggyilkolására, felesége makacs unszolásának mégis enged. És attól fogva nincs megállás a bűn útján, az egyre véresebb tettek közt pedig egyre reménytelenebb messzeségbe tűnik előle a cél, amiért becsületét feláldozta: a hatalom biztos és nyugodt birtokolása. Méltóságának töredékét azáltal nyeri csak vissza, hogy hősként veti magát az utolsó és már reménytelen küzdelembe. ~ azért tragikus hős, mert nem született gonosztevő, mint Jago vagy III. Richárd, hanem alapjában nemes lélek, akit végül összeroppant bűnének tudata. – ~ről nyolc opera készült, ezek közül Verdié emelkedik ki drámai erejével.
