Margit

Teljes szövegű keresés

Margit – a francia Reignault anjou-i herceg lánya (1430–1482), szerepel a VI. Henrik című krónikás színmű II. és III. részében, valamint a III. Richárdban. Suffolk1 gróf mesterkedése révén VI. Henrik angol király felesége lett; erélytelen, imáiba merülő férjét mélyen megvetette, és nyíltan Suffolkot tüntette ki kegyeivel. A hatalomra szomjas asszonynak útjában állt férje gyámja, Gloster2, s kiváltképp gyűlölte annak feleségét, Eleanort, akiben jó ösztönnel érezte a riválist, ezért bátorította kegyencét, hogy mindkettőjüket tegye tönkre. Gloster megöletésébe azonban Suffolk belebukott, száműzték, s útban a kontinensre életét vesztette. A trónkövetelőként fellépő York3 ellenében ~ hiába igyekezett urát erélyes fellépésre ösztönözni; amikor az szorult helyzetében gyáván Yorkot nyilvánította utódjául saját fia, Edwárd2 helyett, a királyné haragja és megvetése nem ismert határt. Maga gyűjtött sereget a Lancaster-házhoz hű Északon, és Wakefieldnél megsemmisítette York seregét; a gyűlölt ellenséget elfogatta, majd csúfos és kegyetlen körülmények között, saját kezével döfte le. Warwick2 azonban a York-fiakat támogatva fölébe kerekedett, férjét letette a trónról, és York legidősebb fiát koronáztatta meg IV. Edwárd néven. Ekkor ~ a fiával együtt XI. Lajos francia királyhoz menekült segítségért; itt egy meglepő fordulat folytán Warwick hozzá és Henrik ügyéhez pártolt át, s Angliába visszatérve visszaültette a trónra azt, akit nemrég maga tett le. IV. Edwárd azonban fivérei és kontinentális hadak segítségével csatát nyert a Lancaster-párt ellenében, s ~nak végig kellett néznie, hogy a három bosszúszomjas York-fi az ő fiába mártja tőrét. Őt magát nem ölték meg, hogy gyásza emlékével élve gyötrődjék tovább. Miután férjét, Henriket is megölte börtönében Gloster3, a királynét a valóságban Franciaországba száműzték, Shakespeare azonban fellépteti még a III. Richárdban is, hogy zengzetes átkait szórhassa a címszereplőre és a York-párt más tagjaira. – Ez a féktelen szenvedélyektől vezérelt, hatalomvágyában gátat nem ismerő, tigrislelkű asszony a színi trilógia legnagyobb szabású karaktere. Nincs is drámai ellenlábasa az egyetlen Yorkot kivéve, aki ellen férfi módjára, fegyverrel harcol, s végül diadalmasan le is teríti, ám ez a tette vezet keserű bűnhődéséhez is, imádott fia lesz a bosszú áldozata. A még fiatal szerzőnek ~ alakja az egyik legelső remeklése; rajza a shakespeare-i műben nyílegyenesen mutat előre a hatalom olyan női megszállottjai felé, mint Goneril és Lady Macbeth. – A történelmi ~t tizennégy évesen jegyezték el az angol királynak, és Suffolk kötötte meg vele ura képviseletében a házasságot, ez az alapja a kettejük viszonyáról szóló mendemondának, amely már a kortársak között is terjedt. Nincs rá hiteles adat, hogy ~ saját kezével ölte volna meg nagy ellenfelét. [A3]

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages