Mr. W. H.
Mr. W. H. – a Szonettek első, nagyobbik ciklusának (1.-126. sz.) lírai hőse, a szép, szőke és kékszemű, ragyogó tehetségű, fennkölt lelkű s bizonyosan főrangú ifjú, akihez e ciklus szonettjeinek többsége címezve van. Ifjú és rajongva tisztelt barátját a költő hol arra unszolja, hogy házasodjék meg s utódaiban tegye szépségét halhatatlanná, hol hozzá való múló ridegségét panaszolja, hol hűtlenséget vet a szemére; általában mégis leginkább dicsőíti őt, ugyanakkor a reneszánsz költő önérzetével vallja, hogy az ő verseiben rejlik a maradandóság ígérete mindkettőjük számára. A rajongó magasztalásnak ez a felfokozott hangja nem volt példátlan abban a korban, ha a költő főrangú pártfogójához fordult, amint kétségtelenül ez a viszony áll fenn ~ és a szonettek költője között. A konvenciókon azonban túlmutatni látszik az a szerelmes hevület, amely e versek tekintélyes részét áthatja, s amely miatt egyesek (alighanem tévesen) homoerotikus viszonyt gyanítanak a háttérben. A szonettek személyes hangja egyébként valószínűtlenné teszi azt a feltételezést is, hogy Shakespeare csupán a kor divatjának engedve, képzelt személyhez írt volna helyzetlírai bravúrmutatványokat. Ki volt hát az ihlető illető? Négy évszázad óta megoldatlan a rejtély. A ~ megnevezés a kötet első, 1609-es ajánlásában szerepel, mint aki a szonettek „egyedüli életre hívója” (onlie begetter), az ajánlás pedig Thomas Thorpe nyomdásztól származik, aki a verseket a szerző tudta nélkül közreadta. A monogram feloldása révén féltucatnyi személy került szóba az idők során. A legtöbben mindmáig Southampton grófra szavaznak, mert ő valóban pártfogója volt a költőnek, s a versek életrajzi implikációi kifogástalanul illenek rá; még erősebb indok, hogy neki szólnak Shakespeare két korai verskötetének (Venus és Adonis, Lucretia meggyalázása) kétségtelenül a költőtől származó ajánlásai is. A bökkenő viszont, hogy Southampton neve (Henry Wriothesley) csupán a W. H. monogram fordítottját adja ki. Ezért került komolyan szóba Lord Pembroke, a költő későbbi pártfogója is, akire a személyes utalások ugyan kevésbé illenek, viszont őt William Herbertnek hívták; a kiadók utóbb neki ajánlották Shakespeare műveinek első gyűjteményes kiadását (1623). Mindkét hipotézist alaposan meggyengíti az az érv, hogy egyik főnemest sem titulálhatta a pártfogók jóindulatától erősen függő kiadó egyszerűen „Mr.” gyanánt; ez a körülmény adott tápot más, közrendű személyekre vonatkozó spekulációknak. Ezek közül a legtetszetősebb, hogy a ~ egy bizonyos William Hallra vonatkozik, aki a nyomdász kezére játszotta a szonettek gyűjteményét. Ez esetben a begettert (tkp. 'nemző') nem mint létrehívót, hanem mint megszerzőt kellene érteni, ami belefér a szó jelentéskörébe.
