Timon
Timon – előkelő athéni úr, az Athéni Timon című tragédia címadó hőse. Az érdemes és dúsgazdag férfiú jótéteményekre, pazar lakomákra és barátai meg pártfogoltjai bőkezű megajándékozására tékozolta mérhetetlen vagyonát. Becsületes kincs-tárnoka, Flavius hiába intette ismételten, hogy vélt gazdagsága már rég elapadt, váltók és zálogok terhelik minden birtokát, ~ továbbra is gáttalanul költekezett. Mikor hitelezői végül egyszerre léptek fel ellene, ~ sorra küldött „barátaihoz”, hogy segítsék ki szorult helyzetében, de akik addig pazar jótéteményeit élvezték, most sorra silány vagy épp arcátlan ürügyekkel tagadták meg segítségüket. Mivel egyetlen valódi barátját, Alcibiadest közben athéni irigyei száműzték, ~ csődje elkerülhetetlenné vált. Egy utolsó lakomán a feltálalt forró vizet vendégei arcába vágta, és az emberek iránti vad gyűlölettől eltelve a vadonban ütötte fel tanyáját. Itt véletlenül aranyra bukkant, de rögtön elásta; látogatóit, akik jórészt önös okokból keresték fel, iszonyú átkok között kergette el. Ádáz embergyűlöletében az Athén megleckéztetésére visszatért Alcibiadest és hű sáfárját sem tűrte meg maga mellett; maga készítette el sírját a kopár tengerparton, és maga véste rá sírfeliratát is. – Az embergyűlölő, a mizantróp figurája a ~ról szóló ókori görög anekdoták, vígjátéki és más utalások (pl. Plutarkhosz) nyomán rajzolódott ki az európai irodalomban, és Lukianosz Timon avagy az embergyűlölő című dialógusában öltött valódi irodalmi formát. Egy ebből készült 16. századi angol drámai feldolgozás volt Shakespeare valószínű forrása; ebben a műben a keserűen csalódott ~ Zeusz kegyelméből kincset talál egy szántóföldön, ám azt nem anyagi talpra állására használja, hanem egy tornyot építtet, s abba behúzódva kőzáporral kergeti el a hozzá visszaóvakodókat. A shakespeare-i ~ lelkületének sarkpontja a végletesség; az emberi jóságba és hálaérzetbe vetett korlátlan, gyermetegen naiv bizalom ezért képes, a kiábrándító valósággal szembesülve, egy pillanat alatt átcsapni benne az éppoly határtalan bizalmatlanságba és engesztelhetetlen embergyűlöletbe. Emiatt a jellem eléggé egysíkúra sikerült, s a drámai konfliktus meg a valódi tragikum helyét igazában anekdotikus mozzanatok töltik ki. Bár az emberekre szórt zengzetes átkai révén ~ hatásos szerep a színpadon, alakjából erősen hiányoljuk a szerző más tragikus hőseiből ismert gazdag árnyalatokat.
