Titus Andronicus
Titus Andronicus [titusz andronikusz] – idős római hadvezér, Shakespeare azonos című tragédiájának központi alakja. Számos győztes harcot vívott a gótok ellen, amelyek során huszonöt fia közül huszonegy halt hősi halált. Az elhunyt császár két fia közül az ő döntése alapján az idősebbik, Saturninus került a trónra; ~ rögtön leányát, Laviniát is neki ígérte feleségül. A leány azonban az ifjabb császárfinak, Bassianusnak volt a szerelmese, s ez utóbbi magával is ragadta őt, mire az agg vezér megátkozta lányát, fiai közül pedig, akik húguk pártját fogták, Mutiust halálra sújtotta, s eltemetni is csak a fivérek könyörgésére engedte őt. Mindeközben az új császár már megvigasztalódott a veszteségért, s feleségül vette a fogolyként Rómába került özvegy gót királynőt, Tamorát. Saját oktalan dühöngése és a királyné ellen korábban elkövetett vétsége miatt ~nak hamarosan keserűen kellett bűnhődnie. Leányát meggyalázták és iszonyúan megcsonkították Tamora fiai, Bassianust pedig megölték, s a gyanút ~ két fiára hárították, akiket ezért a császár halálra ítélt. ~ még egyik kezét is feláldozta (mint kiderült, fölöslegesen, ®Aaron), mégsem sikerült Quintust és Martiust megmentenie. Egyetlen életben maradt fia, Lucius1 végül gót hadakat hozott Róma ellen; ~ ekkor békeközvetítőnek ajánlkozva lakomára hívta meg a császári párt. Ott szemük láttára ledöfte saját lányát, hogy a további keservektől megkímélje, majd közölte Tamorával, hogy a felszolgált pástétomban saját fiainak húsát ette, és leszúrta őt; ennek láttán Saturninus végzett ~szal. – A rémdráma körmönfont borzalmai egymás sarkára hágnak; a még kezdő szerzőnek (aki valószínűleg idegen darabot dolgozott át), nem volt módja az események hihetőségével, még kevésbé a jellem következetes kiformálásával törődnie. Annyi mondható csak ~ról, hogy tetteit az önkény és a vad indulatok irányítják, s végső soron ez vezet tragikus bűnhődéséhez.
