Basilides Sándor
Basilides Sándor (Balassagyarmat, 1901. febr. 3. – Bp., 1980. máj. 25.): festő. 1920-ban iratkozott be a Bp.-i Képzőművézeti Főisk.-ra, ahol Balló Ede és Rudnay Gyula tanítványa lett. Első kiállítását 1926-ban rendezte meg az Ernst Múz.-ban, s ekkor lépett be a Spirituális Művészek Társ.-ba is. Festményein érezhetővé vált – a Remsey Jenő által is képviselt – érzelmes-patetikus késő szecessziós művészet hatása. Témái között a felvidéki táj és nép életének zsánerképszerű megörökítése került előtérbe (Betlehemesek, Zsellérek, Rőzseszedők, Krisztus és a gyermekek). Műveivel már pályája indulásakor több elismerést szerzett: az 1928. évi Szent Ferenc pályázat dicsérő oklevele; Szent Ferenc-díj (1932); Balló Ede-díj (1937); az 1939. évi New York-i Világkiállításon dekorációs anyagát dicsérő oklevéllel jutalmazták. Bernáth Auréllal és másokkal 1928-ban volt csoportkiállítása a bp.-i Ernst Múz.-ban. 1934–35-ben m. ösztöndíjasként járt Rómában, bár az itt töltött időszak élményei festészetét alapvetően nem módosították. Szimbolikus művészetével, álomszerű, megfoghatatlan alakjaival, visszafogott, tompa színhatású felvidéki, balatoni és bp.-i tájaival mégsem rugaszkodott el a valóságtól. A háború után a bp.-i Képző- és Iparművészeti Gimn.-ban tanított. Műveinek egy része hazai múz.-okba (Szépműv. Múz.; Fővárosi Képtár), közületekhez, kulturális intézményekbe (Művelődési Min., Belügymin.) került. Megvalósult gobelinje, a Buda a török időkben (3×4 m) a Fővárosi Önkormányzati Hivatal fogadótermében látható. – Irod. Magyar Művészet 1919–45 (szerk.: Kontha Sándor, Bp., 1985).
