Bevezető

Teljes szövegű keresés

Bevezető
A Magyar Életrajzi Lexikon a magyar történelem, kultúra és tudomány nevezetes – ma már nem élő – alakjait bemutató lexikon, amely teljes gyűjteményként a maga nemében egyedülálló Magyarországon. A lexikon 1994-ig négy kötetben, összesen több mint négyezer sűrű oldalon jelent meg az Akadémiai Kiadónál. A gyűjtemény, amely mintegy 20 ezer szócikket tartalmaz, közel harminc év kutatómunkájának az eredménye, amelyben több száz munkatárs vett részt. Az utolsó kötet adatgyűjtése 1990-ben fejeződött be. A lexikon azoknak a személyeknek az életrajzát mutatja be, akik emlékezetes nyomot hagytak a magyar történelem alakulásában, a politikai, tudományos, gazdasági és kulturális életben, a művészetek vagy a sport területén – akár mint híres, akár mint hírhedt emberek. Ez a gyűjtemény volt az első hazai kísérlet egy általános, a magyarság teljes történetét átfogó életrajzi lexikon megteremtésére. Az utolsó kötet adatgyűjtése 1990-ben fejeződött be. Ez a gyűjtemény az első hazai kísérlet egy általános, a magyarság teljes történetét átfogó életrajzi lexikon megteremtésére. A mű eredeti megjelenése óta lehetőség nyílt több életrajz újrafogalmazására, további életrajzok felvételére, az adatok és bibliográfiák kiegészítésére. Az új, átdolgozott életrajzokat – akárcsak a korábbi kiadvány szövegét – Kenyeres Ágnes állította össze. A CD-ROM-on való megjelenés megszűnteti a korábbi kötetek időrendi periódusok szerinti széttagozódását, a hosszas keresgélést, és egyben lehetővé teszi a teljes szövegű keresést. Így a lexikon egységes egésszé állt össze, a korszerű keresőprogram révén hatékonyan tájékozódhatunk benne.
 
„A Magyar Életrajzi Lexikon megjelenése eseménye a magyar tudományos életnek; talán a legfontosabb hézagpótló munka […]” – Czigány Lóránt, Új Látóhatár, München, 1967.
 
„1957 és 1962 között, ’kirúgásos’ éveim alatt a Magyar Életrajzi Lexikon szerkesztésében segédkeztem. Sokan voltunk ott 56-osok. […] Így kerültem az orvostörténettel kapcsolatba.” – Antall József, Magyar Nemzet, 1990. április 20.
 
„[…] nemcsak szakmailag elsőrangú és hiteles lexikon […] adatanyaga tiszta elrendezéssel várja, és önbecsülésre, a személyes nemzeti értékeink okán érzett örömre serkenti az érdeklődőt.” – Tarján Tamás, Népszabadság, 1994. május 28.
 
„[…] műfajt teremtett a hazai lexikonírásban […]. Nem véletlen tehát, hogy a Magyar életrajzi lexikon első kiadása harmincezer példányban kelt el, azt követte több utánnyomás, és a sorozat ma antikváriumban sem található.” – Hanthy Kinga, Magyar Nemzet, 2001. június 30.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages