Féja Géza
Féja Géza (Szentjánospuszta, Bars vm. 1900. dec. 19. – Bp., 1978. aug. 14.): író, publicista, szociográfus, kritikus, József Attila-díjas (1966). 1920-tól a bp.-i tudományegy. bölcsészkarára járt, az Eötvös Kollégium tagjaként letette a középisk. tanári vizsgát, majd polgári isk. tanári oklevelet szerzett. Az esztergomtábori fiúisk.-ban tanított 1932-ig. Irodalmi tevékenységet fejtett ki Bajcsy-Zsilinszky Endre Előőrs, majd Szabadság c. hetilapjánál. Kapcsolatba került a Bartha Miklós Társasággal, egyik ösztönzője lett a falukutatók mozgalmának, egyik teoretikusa volt a népi írókat tömörítő Válasz c. folyóiratnak. Versei a Forrás c. antológiában jelentek meg (1927). A szlovenszkói Magyar Írás főmunkatársa, a Kazinczy Kiadó lektora volt. 1933-tól a pesterzsébeti fiúisk.-ban tanított. 1937-ben jelent meg éles társadalomkritikájú irodalmi szociográfiája, a Viharsarok az Alsó-Tiszavidék földjéről és népéről szóló megdöbbentő vádirat. Könyvéért nemzetgyalázás címén perbe fogták, majd elítélték, tanári állásából elbocsátották. A bírósági tárgyalás anyagát a Márciusi Front nevében Erdei Ferenc, Illyés Gyula és Veres Péter adta ki külön füzetben. Később megjelent a Viharsarok 1957-es kiadásának függelékében is. Részt vett a Márciusi Front programjának kidolgozásában. Irodalomkritikusként is elsősorban a társadalmi elégedetlenség jeleire és a szegénység megnyilatkozásaira figyelt fel. Elsőként adta ki Ady legjelentősebb publicisztikai írásait: Jóslások Magyarországról címmel (1936). Kortársai közül legtöbbet Tamási Áronról és Illyés Gyuláról írt. Ő fedezte fel Szabó Pált és Sinka Istvánt. Háromkötetes irodalomtörténete (A régi magyarság, 1937; A felvilágosodástól a sötétedésig, 1942; Nagy vállalkozások kora, 1943) társadalomkritikus szenvedélye mellett illúziókba, parasztmítoszba torkolló ideológiáját tükrözi. Szabó Dezsőt tartotta egyik mesterének. Politikai publicisztikájában nacionalista eszmék is jelentkeztek. 1934–1944 között a jobboldali Magyarország c. lap belső munkatársa volt. A háború után egy évtizedig a békéscsabai Megyei Könyvtár dolgozója, h. vezetőként működött. 1957-től sorra jelentek meg művei. 1960-ban tudományos főmunkatárs a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. Mindvégig sok műfajban alkotott: történelmi regényeket, irodalomtörténeti tanulmányokat, fiatal írókról szóló kritikákat írt. A Magy. Televízió portréfilmet készített róla a „Viharsarok” írója címmel 70. születésnapjára és Műhelybeszélgetést sugárzott róla (1971. dec. 16.). – M. Viharsarok (szociográfia, Bp., 1937); Kurucok (Bp., 1939); Móricz Zsigmond (Bp., 1939); Dózsa György (történelmi tanulm., Bp., 1939); Bresztováczy és az ördög (novellák, Bp., 1957); Bölcsődal (önéletrajzi r., Bp., 1958); Kuruc idő (történelmi r., Bp., 1962); Sarjadás. Sárközi élmények és utazások (Bp., 1963); Szabadcsapat (életregény, Bp., 1965); Csillagok vigyáznak (történelmi r., Bp., 1968); Lázadó alkonyat (tanulm., Bp., 1970); Tamási Áron alkotásai és vallomásai tükrében (Bp., 1970); Visegrádi esték (történelmi r., Bp., 1974); Kráterarc (versek, Bp., 1975); Sűrű, kerek erdő (elb., Bp., 1976); Törzsek, hajtások (tanulm., Bp., 1978). – Irod. Pályám emlékezete. Pálya vagy sors? (Új Írás, 1976. 8. sz.); Móricz Zsigmond: Viharsarok. Irodalomról, művészetről 1924–42 (Bp., 1959); Kiss Ferenc: Napjaink irodalmi szociográfiája (Kortárs, 1965. 7. sz.); Erki Edit: Látogatóban F. G.-nál (Élet és Irod., 1966. márc. 26.); Zimonyi Zoltán: Kráterarc, vulkános élet. Beszélgetés a 75 éves F. G.-val (Napjaink, 1976. 1. sz.); Simon István: F. G. (interjú, Írószobák. Bp., 1976); Tóbiás Áron: Történelmi memento. Beszélgetés F. G.-val (Új Tükör, 1977. 11. sz.); Csák Gyula: Búcsú F. G.-tól (Új Írás, 1978. 10. sz.); Bata Imre: F. G. halálára (Élet és Irod., 1978. 33. sz.); F. G. 1900–1978 (Kritika 1978. 9. sz.); Csányi László: A viharsarok árnyékában (Emlékezés F. G.-ra) (Új Írás, 1978. 12. sz.); Műhelybeszélgetés F. G.-val. A televízió 1971. dec. 16.-i adásának közlése (Új Forrás, 1979. 2. sz.).
