Fellner Jakab

Teljes szövegű keresés

Fellner Jakab (Nikolsburg, 1722. júl. 25.Tata, 1780. dec. 12.): építész. 23 éves korában telepedett le Tatán, és élete nagy részét itt töltötte. 1750-től kezdve főleg az Esterházy grófok számára dolgozott, bár növekvő híre más megbízatást is szerzett számára. Első jelentős önálló munkája az 1751-ben megkezdett tatai plébániatemplom, melynek építését utódja, Grossmann József fejezte be 1780 után. 1756-ban a cseklészi Esterházy-kastélyt építette át. 1761-ig Komárom vm. szolgálatában állt. 1762-ben a Lamberg család kastélyát tervezte Mórott. 1764-ben szerződést kötött Esterházy Károly püspökkel az egri püspöki uradalom egyes építkezéseinek tervezésére és felügyeletére. Első műve itt a püspöki kastély lépcsőháza és kápolnája volt (1766). 1768–74 között a veszprémi püspöki palotát tervezte. 1765-től átvette a Gerl József bécsi építész által tervezett és egy.-nek szánt egri lyceum építését, melynek befejezése másra maradt. 1773-ban tervezte meg és kezdte el építeni utolsó nagy alkotását, a pápai plébániatemplomot. Mindezeken kívül sok építkezést tulajdonít neki a kutatás. Jelentős szerepe volt Veszprém, Pápa, Eger és Tata városképének kialakításában. 1773-ban m. nemességet kapott. A klasszicizáló késő barokk építészet legkiválóbb hazai mestere. – Irod. Dornyai Béla: Fellenthali F. J. tatai építőművészről (Magy. Mérnök és Építész Egyl. Közl., 1930); Genthon István: Az egri líceum (Bp., 1955); Műv. tört. Ért. 1965).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages