Gaál Gábor

Teljes szövegű keresés

Gaál Gábor (Bp., 1891. márc. 8.Kolozsvár, 1954. aug. 13.): romániai magyar író, irodalomtörténész, szociológus. 1919-ben Bp.-en irodalom szakon tanári oklevelet szerzett. Már egy.-i hallgató korában részt vett a baloldali mozgalmakban (Galilei Kör). 1918-ban a KMP tagja lett. A Tanácsköztársaság idején a tantervkészítő bizottság tagja, színházi dramaturg volt, utóbb a Vörös Hadsereg politikai megbízottja. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe, 1922-ben Berlinbe emigrált, ahol mint dramaturg a német filmiparban működött. 1925-ben hazatérve letartóztatták, de rövidesen újra Bécsbe menekült, 1926-ban Kolozsvárra költözött, 1927–29-ben a Korunk társszerk.-je, 1932-től. A folyóiratnak jelentős szerepe volt a baloldali forradalmi eszmei irányzat elmélyítésében és megerősítésében. Cikkeit, tanulmányait az öncélú irodalom, az idealista filozófia és a nacionalista eszmék elleni magas színvonalú, következetes küzdelem jellemzi. 1940-ben a Korunkat betiltották. Egy ideig óraadásból élt. A II. világháborúban katona volt. 1946-ban az Utunk szerk.-je lett; nagy szerepet vállalt a romániai m. irodalmi élet megszervezésében. 1954-től Haladó hagyományok címmel sorozatot szerk., amely a m. klasszikus írók munkáival ismertette meg Erdély lakosságát. A romániai marxista m. irodalom és irodalomesztétika jelentős képviselője volt. A kolozsvári Bolyai Egy. tanáraként filozófiát, ill. m. irodalomtörténetet adott elő. Tevékenyen vett részt a béke-világmozgalomban is. – M. Valóság és irodalom (Bukarest, 1950); Válogatott írások 1921–1940 (Bukarest, 1964). – Irod. Robotos Imre: G. G. (Szabad Nép, 1956. 257. sz.); Kohn Hillel: G. G. és a Korunk (Korunk, 1957); Szentimrei Jenő: G. G., a szerkesztő (Korunk, 1957); Balogh Edgár: Vázlat G. G.-ról (Kortárs, 1964); Haraszti Sándor: G. G. a szerkesztő (Kortárs, 1964); Vas István: Nehéz szerelem (Bp., 1964). Szi. Gereblyés László: Közöm van hozzá. G. G. emlékének (vers, Magy. Nemzet, 1956. 284. sz.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem