Gábor Andor
Gábor Andor (Újnéppuszta – Magyarszerdahely, 1884. jan. 20.–Bp., 1953. jan. 21.): író, költő, újságíró, műfordító, kritikus, Kossuth-díjas (1953). Kishivatalnok családból származott. Már egy.-i évei alatt közölték írásait a Polgár, az Egyenlőség és A Hét c. lapok. 1903-ban a Kisfaludy Társ. pályázatára lefordította Mistral Mireio c. eposzát, majd a Roland-éneket (1904–05). Az 1910-es években mint sikeres kabarészerző mutatkozott be, radikális hangú kabarétréfái, gyorsan népszerűvé vált sanzonjai tették ismertté nevét. Emellett sikereket ért el vígjátékaival, szatirikus regényeivel és versesköteteivel is. A I. világháború idején részt vett a polgári antimilitarista mozgalomban. Az 1918. évi polgári demokratikus forradalomban a Nemzeti Tanács mellett dolgozott. Még a proletárdiktatúra kikiáltása előtt kapcsolatba került a Visegrádi utcai pártközpontban Kun Bélával. A Tanácsköztársaság idején a művelődési népbiztosságon a sajtó- és színházi ügyek referense. Emellett a színházszakszervezet megteremtésében is tevékenykedett. Nézeteivel mind jobban balra fordult, 1919-ben részt vett a proletárforradalomban. A Tanácsköztársaság bukása után börtönbe került, innen néhány hét múlva szabadult és Bécsbe emigrált; a polgári radikális Bécsi Magyar Újság munkatársa lett s itt a kommunista irányt képviselte. A Bécsi Magyar Újságban és a Proletárban közölt publicisztikai írásai a m. irodalmi rangú újságírás klasszikus értékű művei közé tartoznak. Élesen ostorozta bennük Horthyék fehérterrorját, de támadta a polgári radikalizmus politikáját is. Bécsben kiadott verseskötetei a szocialista líra egyik első fejezete. Harcos publicisztikája és versei miatt a m. ellenforradalmi kormány közbenjárására 1925-ben kiutasították Ausztriából. Ekkor Párizsba ment, de innen is kitoloncolták, végül Berlinben telepedett le. Részt vett a német kommunista párt munkájában; munkatársa volt a Rote Fahne c. lapnak, dolgozott a Vörös Segély sajtóirodája számára. 1927-től az Ogonyok és a Pravda berlini tudósítója. 1929-ben tagja lett a Linkskurve (a Német Proletárok Szövetsége lapja) szerk. bizottságának. Itt jelentős irodalomkritikusi és teoretikusi munkát végzett; elméleti cikkei, kritikái a marxista esztétika számos fontos kérdését világították meg. Hitler hatalomra jutásakor, 1933-ban Moszkvába ment, bekapcsolódott az irodalmi életbe. 1938-tól szerk. a m. emigránsok irodalmi folyóiratát, a moszkvai Új Hangot. Tovább szélesedett műfordítói munkássága; orosz klasszikusokat, új szovjet drámákat fordított. A háború idején számos, a nemzet öntudatát ébresztő, az antifasiszta népfront eszméjét hirdető s a hazakészülődés érzéseit tükröző verset, cikket, rádióelőadást írt. 1945-ben hazatért, egyike volt a demokratikus és szocialista szellemű irodalom újjászervezőinek. Munkatársa volt a Szabad Nép, Új Szó, Szabadság, Világosság c. lapoknak, 1950–53-ban főszerk.-je a Ludas Matyi c. szatirikus hetilapnak. – Özvegye, Halpern Olga 1958-ban ~-díjat alapított. Az alapítvány összegéből kétévenként egy-egy fiatal írót vagy költőt jutalmaznak. Műveit számos nyelvre lefordították. – F. m. Versek: Tarka rímek (Bp., 1913); Harminchárom (Bp., 1928); Az én hazám (Bécs, 1920); Világromlás (Bécs, 1922); Mert szégyen élni s nem kiáltani (Bécs, 1923); összegyűjtött költeményei (Moszkva, 1940); Hazámhoz (Moszkva, 1943); Versei (Bp., 1947). – Színpadi művei: Palika (Bp., 1915); Dollárpapa (Bp., 1917); Majd a Vica (Bp., 1918). Regényei: Untauglich úr (Bp., 1915); Hét pillangó (Bp., 1918); Ezt izenem (Bécs, 1920); Halottak arcai (Bécs, 1922); És itt jön Jászi Oszkár (Bécs, 1922); Bánk utca (Bécs, 1923); Epilóg (Bécs, 1924); Így kezdődött (Bp., 1945). Összegyűjtött Műveinek kiadása 1954-ben kezdődött meg; Válogatott művei (Bp., 1961). – Irod. Illés Béla: G. A. (Csillag, 1953. 27.); Goda Gábor: Egy forradalmi humanista (Élet és Irod. 1958. 3. sz.); Diószegi András: G. A. (Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből, Bp., 1962); Hegedűs Géza: Szent eszmék kíntornása, tíz évvel G. A. halála után (Kortárs, 1963). Szi. Darázs Endre: Elégia G. A. emlékének (vers, Csillag, 1953. 2. sz.); Nádass József: Nehéz leltár (önéletrajzi r., Bp., 1963).
