Gazdapusztai Gyula
Gazdapusztai Gyula (Makó, 1931. nov. 15. – Szeged, 1968. nov. 14.): ősrégész, a történelemtudományok (régészet) kandidátusa (1962). Oklevelet az ELTE muzeológia szakán szerzett (1955). 1955-től a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múz.-ban dolgozott. 1958–62-ben a leningrádi Zsdanov Egy. régészeti tanszékén aspiráns. Hazatérte után 1962–68-ban a debreceni Déri Múz. tudományos főmunkatársa, majd a szegedi JATE ókortörténeti és régészeti tanszékén tanszékvezető docens volt. Munkásságának középpontjában a bronzkor állott, de a neolitikus kutatások terén is figyelemre méltót alkotott, elkülönítette a késői neolitikus ún. gorzsai csoportot. Jelentős munkát végzett a halomsírok kutatása terén is. Eredményeiről beszámolt az Archaeologiai Értesítő (1962), a Móra Ferenc Múzeum Évkönyve (1963), a Tiszatáj (1965), A Déri Múzeum Évkönyve (1965) köteteiben. Az Acta Antiqua et Archaeologica társszerk.-je (1963–68), az MTA Régészeti Bizottságának (1964–68) s az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága Régészeti Szakbizottságának tagja (1963–68). Öngyilkos lett. – F. m. Beziehungen zwischen den präschythischern Kulturen des Karpatenbeckens und des Nordkaukasus (Szeged, 1963); A hencidai rézkori aranylelet (Debrecen, 1968). – Irod. Szádeczky-Kardos Samu: G. Gy. (Archaeol. Ért., 1969).
