Gyáros László

Teljes szövegű keresés

Gyáros László (Bp., 1908. okt. 1.Bp., 1980. jan. 31.): szerkesztő, diplomata. Aranyművességet tanult. 1926-ban tagja lett a nemesfémmunkások szakszervezete ifjúsági csoportjának. 1929-ben Belgiumba ment, 1931-től a Belga Kommunista Párttagja, majd a magyar pártcsoport titkára. 1936-tól mint a nemzetközi brigád századosa és zászlóalj politikai tiszt a köztársaságiak oldalán harcolt a spanyol polgárháborúban. A harcokban bal kezét elvesztette. 1939-ben Franciao.-ba menekült, ahol az argeles-i, majd a gers-i internálótáborban tartották fogva. Kiszabadulása (1940) után a SZU-ba távozott, s ott gyógykezelték. Felgyógyulását követően a moszkvai rádió magyar osztályának munkatársa, s egyidejűleg az Idegen Nyelvek Főiskolája francia tagozatán tanult. 1943-ban a brjanszki arcvonal hadifogolytáborában politikai nevelő lett, majd mint a Vörös Hadsereg politikai tisztje (százados) az I., a IV., a III., majd a II. Ukrán Front kötelékében harcolt a Kárpátalján és Mo. területén. 1945-48-ban az Új Szó munkatársa, 1948-1955 között a Magy. Távirati Iroda és különböző lapok szerk.-je. 1955-től diplomáciai szolgálatot teljesített. Kezdetben a vietnami magyar nagykövetség ügyvivője, majd a Külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője, s követi rangban a minisztérium szóvivője. Ezután a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának vezetője, majd rövid ideig a Kulturális Kapcsolatok Intézetén ekelnöke. 1960-63-ban nagykövet Guineában, egyidejűleg (1961-63) Maliban, 1963-66-ban Marokkóban, 1967-ben egyidejűleg Afganisztánban és Iránban. 1967-ben nyugalomba vonult. Sokat fordított oroszból, többek között V. P. Katajev regényeit. – F. m. A spanyol nép harca a fasiszta diktatúra és az amerikai uralom ellen (Bp., 1955); Az Új Szó története (összeáll., szerk., Bp., 1967); Madrid határán … (versek, tanulmányok; öszszeáll., Bp., 1976).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages