Hajdu Henrik

Teljes szövegű keresés

Hajdu Henrik (Újpest, 1890. dec. 20.Bp., 1969. jún. 2.): műfordító, író. Kora ifjúságától magát tartotta el, közben végezte középisk.-i tanulmányait. 1909-ben Versek címmel kötete jelent meg. 1912–19-ben a fővárosnál szociálpolitikai munkát végzett. Közben a Nyugat szerkesztőségi titkára és két évtizedig állandó cikkírója a skandináv irodalom köréből. Magánúton tanult meg norvégül, majd svédül és dánul is, 1915-től jelentek meg fordításai. 1917-től az MSZDP, 1918-tól a KMP tagja volt. A Tanácsköztársaság idején az írói választmány, majd a pártválasztmány tagja. A Tanácsköztársaság bukása után elbocsátották állásából. 1921-24-ben az MSZDP újpesti szervezetének elnöke. A Bethlen-Peyer-paktum megkötésének hírére az ellenzékhez csatlakozott; kizárták az MSZDP-ből. 1925. ápr.-ban a Magyarországi Szocialista Munkáspárt (MSZMP) egyik megalapítója. 1925-ben letartóztatták és közel egy évig vizsgálati fogságban tartották. Kiszabadulása után bekapcsolódott az MSZMP keretében a kultúrszervezetek munkájába. Az 1920-as évek végétől a skandináv irodalmak legismertebb műfordítója, Andersen Nexö, Hamsun, Ibsen, Pontoppidan, Undset műveinek tolmácsolója. 1927-től ismét az MSZDP tagja, a Népszava külső munkatársa. 1939-ben a Norvég Írószövetség műfordításaiért tagjává választotta. 1945-től a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár ig.-ja, nevéhez fűződik a Szabó Ervin könyvtárpolitikájához való visszatérés megindítása. 1948-53-ban a Fővárosi Levéltár vezetője. Fordítói munkásságát haláláig folytatta. Kimagasló teljesítménye a teljes magyar Ibsen-kiadás fordítása és szerkesztése. Munkásságát a norvég Szent Olaf-érdemrenddel ismerték el. – M. Skandináv líra (Újpest, 1935); Skandináv költők (szerk. és ford., Bp., 1964); Ibsen színművei (I-II., ford. és szerk., Bp., 1966). – Irod. Szombathelyi Ervin: H. H. (Népszava, 1965. dec. 19.); Hegedüs Géza: Észak tolmácsa. H. H. 75 éves (Élet és Irod., 1965. 52. sz.); Gál Zoltán: A Szent Olaf-rend lovagja. Látogatóban H. H.-nél (Ország-Világ, 1969. ápr. 30.); Erki Edit: Látogatóban H. H.-nél (Élet és Irod., 1969. 5. sz.); Fáy Árpád: H. H. halálára (Élet és Irod., 1969. 23. sz.); Révész Ferenc: H. H. (A Fővárosi Szabó Ervin Kvtár Évkve, 1968–69, Bp., 1970).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages