Hámori Artur

Teljes szövegű keresés

Hámori Artur (Újvidék, 1909. márc. 18.Pécs, 1983. márc. 22.): orvos, belgyógyász, egyetemi tanár, az orvostudományok) kandidátusa (1952). Orvosi tanulmányait Szegeden végezte. Orvosdoktorrá 1935-ben avatták, de már orvostanhallgató korában előbb az Anatómiai Intézetben, majd a belgyógyászati klinikán dolgozott. Tanulmányainak elvégzése után két évig még Szegeden működött, majd a pécsi belgyógyászati klinikára került. Klinikai kísérleti gyakorlatát Bécsben végezte, Epeinger klinikáján. 1945-től Pécsett adjunktus, egyben a belgyógyászati diagnosztika című tárgy előadója. 1950-ben megbízták a II. sz. Belgyógyászati Klinika megszervezésével a pécsi egy.-en, amelynek tanszékvezető egy.-i tanára volt 1951-től nyugalomba vonulásáig, 1979-ig. 1943-ban a Vesebajok kórtana és gyógyítása c. értekezése alapján egy.-i magántanárrá képesítették, 1950-ben rk. tanárrá nevezték ki, 1953-1956 között a Pécsi Orvostudományi Egy. rektorhelyettese: Egy.-i működése alatt 1950-ben a volt Irgalmasrendi Kórház épületében kiemelkedően működő klinikát szervezett. – Tudományos érdeklődése az allergiás vesebetegségek klinikopathológiájára és kezelésére irányult. Nemzetközi elismerést váltott ki a vesebetegek gondozása terén alkalmazott módszere. Jelentős szakirodalmi tevékenységet folytatott, mintegy 170 tudományos értékű tanulmánya jelent meg. A belgyógyászati propedeutika tárgykörében írott egy.-i jegyzete maradandó alkotás. Egyik alapítója volt a Magyar Immunológiai Társaságnak, amelynek elnöki tisztségét élete végéig betöltötte. Számos külföldi szakmai társaság választottat. és l. tagjának.- Irod. Burger Tibor: Dr. H. A. (1909-1983) (Orv. Hetil., 1983. 22. sz.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages