Hermann István

Teljes szövegű keresés

Hermann István (Bp., 1925. okt. 10.Bp., 1986. szept. 12.): filozófus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1976, r. 1985). Felsőfokú tanulmányait a bp.-i tudományegy. Bölcsészettudományi Karán folytatta 1945-től 1950-ig, m.-filozófia-politikai gazdaságtan szakon. Egyetemistaként Lukács György tanítványa volt. 1950-től 1956-ig közgazdasági technikumi tanár, majd két évig tudományos munkatárs az MTA Filozófiai Intézetében. 1958-tól újra középisk.-i tanár, ezúttal a Kaffka Margit Gimnáziumban. 1965-től 1967-ig a Színháztudományi Intézetben tudományos munkatárs, később főmunkatárs. 1967-től 1972 végéig tudományos főmunkatárs az MTA Filozófiai Intézetében. 1973-tól tudományos tanácsadóként az Eötvös Loránd Tudományegy. bölcsészkarára kerül, ahol 1957-ben, majd 1968-tól folyamatosan megbízott előadóként működött. 1973. jún.-ban egy.-i tanárrá nevezték ki a filozófiatörténeti tanszék élére. 1977-től haláláig a marxizmus- leninizmus tanszékcsoport vezetője volt. A filozófiatörténeti kutatás és oktatás mellett foglalkozott esztétikatörténettel, a modern médiumok esztétikai strukturáltságával, kultúraelmélettel és Lukács György írásaival és filozófiai személyiségével. A szakmai közélet aktív részese, ill. meghatározó személyisége volt. Tagja volt a Pen Club-nak, az Írószövetségnek, a Színházművészeti Szövetségnek, a nemzetközi Hegel-Társaságnak. Az MTA TMB (Tudományos Minősítő Bizottság) Filozófiai Bizottságának elnöke. 1985-ben megkapta a Pro Universitas kitüntetést. – F. m. A magyar drámáért (tanulmányok, Bp., 1955); Arany János esztétikája (Bp., 1956); Sigmund Freud avagy a pszichológia kalandja (Bp., 1964); A modern színpad (Bp., 1966); Kant teleológiája (Bp., 1968); Szent Iván éjjelén (Bp., 1969); A szocialista kultúra problémái (Bp., 1970); A giccs (Bp., 1971); A személyiség nyomában (Drámai kalauz, esszék, Bp., 1972); Lukács György gondolatvilága (Bp., 1974); Televízió, esztétika, kultúra (Bp., 1976); A gondolat hatalma (tanulmányok, Bp., 1978); Teleológia és történetiség (Bp., 1979); Válságok és változások (Bp., 1981); (Bp., 1982); Kultúra és személyiség (Bp., 1982); Veszélyes viszonyok (esszék, Bp., 1983); A kíváncsiság dicsérete (Bp., 1985); Lukács György élete (Bp., 1985); A hitvitától a drámáig (Bp., 1985). – Irod. Kelemen János: Búcsú H. I.-tól (Filozófiai Figyelő, 1986. 3-4. sz.): Ancsel Éva: H. I. (műveinek bibliográfiájával, Magy. Tudomány, 1987. 2. sz.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages