Kálnoky László
Kálnoky László (Eger, 1912. szept. 5. – Bp., 1985. júl. 30.): író, műfordító, Baumgarten-díjas (1947), József Attila-díjas (1963, 1972), Robert Graves-díjas (1970). Szülővárosában érettségizett 1930-ban, s a bp.-i Pázmány Péter Tudományegy. jogi karára iratkozott be. Tanulmányait másodévtől az Egri Jogak.-n folytatta, Pécseit szerzett államtudományi doktorátust 1935-ben, s köztisztviselő lett az egri városházán. Húszéves koráig szinte egész Ny-Európát bejárta. Ízlését Baudelaire, Verlaine és a Nyugat nagy nemzedékének költői alakították. Első verseskötete 1939-ben jelent meg (Az árnyak kertje, Bp.). A kötetről Weöres Sándor írt érzékeny bírálatot a Nyugatban. 1941-ban bp.-i min.-i állást kapott. Súlyos tüdőbetegsége miatt két évet töltött szanatóriumban. Élményeiből fakadt a Szanatóriumi elégia (Magyar Csillag, 1943), Kemény Simon méltatta Az Újságban. 1945 után főelőadóként dolgozott a Belügymin.-ban, majd ugyanitt könyvtáros. 1953-ban a min. átszervezésekor elbocsátották. 1949-től majdnem egy évtizeden át csak fordításai jelenhettek meg, szinte teljesen kiesett az irodalmi köztudatból, egykötetes költőként tartották számon. 1954-1957 között a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora volt, 1957-től szabadfoglalkozású író. 1939 és 1956 között írt költeményeinek egy részét megsemmisítette, az 1957-ben megjelent Lázas csillagon c. versválogatását szigorú öncenzúrának vetette alá. Az Élet és Irodalomban 1960-ban megjelent A kegyelet oltára c. szatírája botrányt kavart. Támadóihoz szóló válaszversét nem közölték. Újra elhallgatott, csak fordításai jelentek meg. A hatvanas évek végétől kezdődött lírájának nagy korszaka. A Letépett álarcok c. kötetében (1972) a kemény keserűség épp oly hitelesen szólal meg, mint az erkölcsi igényesség. A múltról, egri élményeiről írt egyes szám első személyben egy versciklusában (Egy magánzó emlékirtaiból),amelyet a Kortárs közölt 1978. aug. és 1979. ápr. között. A ciklust önironikusan Homálynoki Szaniszló alakjában folytatta: Egy hiéna utóélete és más történetek (1982). Világirodalmi érdeklődésének tágassága bizonyosodott be kiváló műfordításaiban. A XV.-től XIX. századig fogta át a világirodalom kiemelkedő alkotásait. Közel harminc évig lakott a Krisztinavárosban (Mészáros u. 30. sz.) 1977-ben költözött az Őrmezei lakótelepre a Menyecske utcába. Egerben a Vitkovics-házban tiszteletére emlékkiállítás nyílt 1990. ápr. 24-én. – M. Az árnyak kertje (versek, Bp., 1939); Goethe: Faust (A tragédia második része, műfordítás, Bp., 1956); Lázas csillagon (versek, Bp., 1957); Szeszélyes szüret (válogatott műfordítások, Bp., 1958); Széphajú Khariszok tánca (görög kardalok, műfordítások Jánossy Istvánnal, Bp., 196o); Évgyűrűk (műfordítások, Bp., 1967); Virágzó tüzek. Versek a szerelemről (műfordítások, Bp., 1970); Lángok árnyékában (versek, Bp., 1970); Letépett álarcok (vál. versek, Bp., 1972); Szerenád (műfordítások, Bp., 1974); Farsang utóján (versek, Bp., 1977); Déltenger (versfordítások, Bp., 1978); Összegyűjtött versek (Bp., 1980); A lehetséges változatok (válogatott versfordítások, 1-2.,Bp., 1981); Egy hiéna utóélete és más történetek (versek, Bp., 198 1); Az üvegkalap (versek, Bp., 1982); A gyógyulás hegyén (versek, Bp., 1983); Bálnák a parton (versek, Bp., 1983); Flash of lightning (vál. versek, ford. Béky-Halász Iván, Toronto, 1983); Egy mítosz születése. Téli napló 1982-1983 (versek, Bp., 1985); Mázsákat görgetve (fordítások, Bp., 1985); Hőstettek az ülőkádban (versek, Bp., 1986); Királyok, hősök, doktorok (fordítások, Bp., 1987); Az áramló időben (vál. versek; vál., szerk. Parancs János, Bp., 1990).– Irod. Rába György: Vallomás a költészetről (Nagyvilág, 1970. 7. sz.); Alföldy Jenő: K. L. (Bp., 1977); Garai Gábor: Írószobám. Beszélgetés K. L.-val (Kortárs, 1977. 2. sz.); Pomogáts Béla: A létezés árnyékában (Új Írás, 1981. 5. sz.); Domokos Mátyás: Interjú K. L.-val (D. M.: A pályatárs szemével, Bp., 1982); Kenyeres Zoltán: Hans Castorp Egerből (K. Z.: A lélek fényűzése, Bp., 1983); Beszélgetés K. L.-val műveiről, fordításairól, önmagáról (riporter Máté J. György, Népszabadság, 1983. dec. 17.); Fodor András: K. L. köszöntése (Évszak, 1984. 1. sz.); Kabdebó Lóránt: Sorsfordító pillanatok (interjú, Kortárs, 1984. 8. sz.); Búcsú K. L.-tól. Megemlékezések, versek (Élet és Irod., 1985. 32. sz.); (jelenkor, 1985. 10. sz.); Lengyel Balázs: A létezés sebesültje. K. L. halálára (Kortárs, 1985. 10. sz.); Tandori Dezső: A magyar verssé vált műfordítás (Műhely, 1985. 4. sz.); Rónay László: Egy mítosz születése (Nagyvilág, 1985. 11. sz.); Homálynoki Szaniszló utolsó vallomása. Beszélgetés K. L.-val a Kossuth Rádió Társalgó műsorában, műsorvezető Filippinyi Éva, 1985. júl. 23. A beszélgetés egy részlete megjelent: Kritika 1986. 1. sz.); Határ Győző: A kidalolhatatlan hattyúdal. K. L.-ról (Új Látóhatár, 1986. 2. sz.); Csűrös Miklós: Pokoljárás és bohóctréfa (Tanulmány K. L.-ról, Bp., 1988); Radnóti Sándor: Az öreg K. (R. S.: Mi az hogy beszélgetés? , Bírálatok, Bp., 1988); Lator László: Egy magánzó a Krisztinavárosban (Kortárs, 1989. 1. sz.); Szecskó Károly: K. L. egri évei (Hevesi Szle, 1989. 5. sz.); Lengyel Balázs: K. L. iróniája (Orpheus, 1990. 4. sz.).
