Kodolányi János
Kodolányi János (Telki, 1899. márc. 13. – Bp., 1969. aug. 10.): író, publicista, kritikus, Baumgarten-díjas (1937). Vidéki köznemes családból származott, apja erdész volt. Apja és anyja alakja, szülei szétbomló családi élete gyakran megjelent novelláiban, regényeiben. Egész életére kihatott örökölt betegsége (Achilleszín-zsugorodás). Középisk.-i tanulmányait Pécsett és Székesfehérváron folytatta, 1919-ben érettségizett. Diákkorától írt, szerkesztett. Első verseskötete (Hajnal) 1915-ben jelent meg Pécsett, 1917-ben Diák-toll címen szerk. irodalmi lapot. 1919–1921 között filozófiai, esztétikai és szociológiai tanulmányokat folytatott, verseit rendszeresen közölte a pécsi Krónika c. folyóirat. 1921 őszén feleségül vette Csőszi Matildot és Bp.-re költözött. A Magyar Írás kiadásában jelent meg Üzenet enyéimnek c. verseskötete (1921). Ezután már nem írt verseket. Sötétség c. elbeszélése, amelyet Osvát Ernő közölt a Nyugatban, sikert aratott, felkeltette Móricz Zsigmond érdeklődését. Ő ismertette meg Mikes Lajossal, aki először juttatta rendszeres publikációs lehetőséghez. Regényeinek, novelláinak témája a dzsentri középosztály élete és az Ormánság parasztságának sorsa. 1927-ben A hazugság öl címmel memorandumot írt Huszár Károlyhoz, a képviselőház alelnökéhez az egyke-kérdésről. Több napilap és folyóirat munkatársa volt. 1932-ben a Nyugat megrendezte szerzői estjét, a megnyitó beszédet Móricz Zsigmond tartotta. Kapcsolatba került a Bartha Miklós Társ.-gal, részt vett vitaülésein, megismerkedett Bajcsy-Zsilinszky Endrével, József Attilával, a munkásmozgalom baloldalával, amelyhez egy ideig szorosabb szálak is fűzték. Később ez a kapcsolat megszakadt. Művészetére ebben az időszakban mind a marxizmus, mind Freud elmélete jelentős hatással volt. 1932-ben az Írók Gazdasági Egyesülete (IGE) megszervezésének egyik kezdeményezője, titkára, majd főtitkára, később társelnöke 1944-ig. Egyik vezető egyénisége volt a népi írók mozgalmának, rokonszenv fűzte Szabó Lőrinchez, Németh Lászlóhoz, Tamási Áronhoz. Részt vett a Válasz c. folyóirat szerk.-ében, a folyóirat állandó munkatársa 1938-ig. 1934-ben utazást tett az Ormánságban, ekkor írta nevezetes Baranyai utazás c. irodalmi szociográfiáját, amely csak 1941-ben jelent meg. A közélet iránti érdeklődése késztette finnországi utazásaira, 1936–1938 között öt alkalommal megtett utazásáról Suomi, a csend országa c. útirajzában és a Suomi titka c. naplójában számolt be. 1941-től a Janus Pannonius Társ. társelnöke; részt vett a pécsi Sorsunk c. folyóirat munkájában, szoros barátságot kötött Várkonyi Nándorral. Az őstörténet és a m. történelem régi századai elevenednek meg a harmincas években írt regényeiben (A vas fiai, Bp., 1936; Boldog Margit, Bp., 1937; Julianus barát, Bp., 1938). Színházi szerzőként is bemutatkozott: a Belvárosi Színházban 1939-ben két társadalmi drámáját játszották (Földindulás, Végrendelet). Az 1943-as balatonszárszói írótalálkozón ő mondta el a megnyitó beszédet, de kapcsolata a népi írókkal addigra már meglazult. A II. világháború alatt írt cikkeiben, beszédeiben mindinkább érződik a fajelmélet és a „népi életösztön” ideológiája, a nacionalista eszmék hatása. Elutasította a németbarát fasizmust, de cikkeket írt a szélsőjobboldali Turul Bajtársi Szövetség hetilapjába, a Nemzetőrbe, egy ideig a főszerk.-i tisztet is elvállalta (1939. júl.-tól 1940. márc.-ig). Zárt tárgyalás c. cikkgyűjteményében (Bp., 1943), amelyről Veres Péter írt bírálatot (Magy. Csillag, 1944. márc. 15.), egyaránt elutasította a polgári-liberális, a náci-fasiszta és a kommunista álláspontot. A II. világháború után önkritikusan fordult szembe korábbi téves nézeteivel (Független Ifjúság, 1946. jan.). 1946 tavaszán Pécsre utazott, itt írta Vízöntő c. regényét, amely 1948-ban jelent meg. 1950–1956 között Balatonakarattyán élt, súlyos anyagi gondokkal küzdött, egészsége egyre romlott. Ezekben az években Jézusról szóló nagy regényén dolgozott. 1955-ben tért vissza az irodalmi életbe, megjelentek válogatott elbeszélései (Éltek, ahogy tudtak). Tagja lett az Írószövetségnek. A pécsi Nemzeti Színház bemutatta Végrendelet c. darabját. 1956 tavaszán súlyos szívbetegséggel Balatonfüreden kezelték. 1957-ben elkezdődött életmű-kiadása az Égő csipkebokor c. regényével. 1969-ig tizennégy könyve jelent meg, a köteteket ő látta el utószóval. Fiával, ifj. ~ Jánossal 1957-ben és 1961-ben utazást tett a megváltozott Baranyában. Élményeit a fiával együtt írt Második baranyai utazás c. művében tette közzé (1963). 1968 után főképp művei szöveg-gondozásával foglalkozott és memoárjait írta. Életrajzi munkáin kívül sajtó alá rendezte Szív és pohár c. tanulmánykötetét. Ennek megjelenését már nem érhette meg. A Finn Köztársaság a Finn Oroszlánrend lovagkeresztjével tüntette ki (1967). A második Nyugat-nemzedék egyik kiemelkedő prózaírója volt. Műveinek és a róla szóló irodalomnak 1960-ig terjedő legteljesebb bibliográfiáját tartalmazza Varga Rózsa–Patyi Sándor munkája: A népi írók bibliográfiája (Bp., 1972). A ~ család egykori otthona Vajszlón ma emlékmúz. – F. m. Szakadékok (r., Bp., 1918); Futótűz (r., Bp., 1929); Feketevíz (r., Bp., 1935, finnül is); Pogány tüzek (I-II., r., Bp., 1937); József, az ács (elb., Bp., 1939); Ormánság (r.-ek, Bp., 1939); Süllyedő világ (önéletrajz, Bp., 1940); Emese álma (I., Istenek, r., Bp., 1941; Holdvilág völgye, r. Bp., 1942); Boldog békeidők (r., Pécs, 1956, szerbül is); Az égő csipkebokor (I–II., r., Bp., 1957, németül és spanyolul is); Jehuda bar Simon emlékiratai (r., Bp., 1957); Keserű ifjúkor (Feketevíz-Szakadékok–Futótűz–Tavaszi fagy, r.-ek, Bp., 1958); Vízözön (meser., Bp., 1958); Új ég, új föld (r., a Vízözön második része, Bp., 1958); Vízválasztó (r., Bp., 1960); Fellázadt gépek (I-II., elb., Bp., 1961); Pünkösdi dáridó (elb., Bp., 1973); Visszapillantó tükör (visszaemlékezések, A Süllyedő világ befejező része, Bp., 1968); Én vagyok (életrajzi r., Bp., 1972); Szív és pohár (bírálatok, tanulmányok, cikkek, 1924-1940; Bp., 1977). – Irod. Várkonyi Nándor: K. J. (Pécs, 1941); Tótfalusi István: Mítosz és valóság. K. J. a regényíró (Vigilia, 1959. 4. sz.); Móricz Zsigmond: K. J. Ceruzajegyzetek (Irodalomról, művészetről, Bp., 1959); Pándi Pál: Békák tava (Népszabadság, 1960. nov. 27.); Ilia Mihály: Baranyai utazás (Új Írás, 1963. 12. sz.); Nagy Péter: K. J. hazatérése. Az elbeszélő (Rosta, Bp., 1965); Csák Gyula: Az Élet és Irodalom látogatóban K. J.-nál (Élet és Irod., 1967. 50. sz.); Cseres Tibor: K. J.-ra emlékezve (Élet és Irod., 1969. 33. sz.); Szalatnai Rezső; Emlékek K.-ról (Kortárs, 1969. 10. sz.); Lukács György: K. J. (Magyar irodalom-magyar kultúra, Bp., 1970); Talpassy Tibor: Hidegkuti vasárnapok (A holtak visszajárnak, Bp., 1971); Illés Endre: Zsákutca (Árnyékrajzok, Bp., 1972); Tüskés Tibor: K. J. (Bp., 1974); Tamás Aladár: A kortárs emlékezik. K. és az illegális kommunista párt (Népszabadság, 1975. júl. 20.); Csürös Miklós: Regény a mítoszok határán K. J. pályája 1945 után (Literatura, 1975. 2. sz.); K. J. emlékezete. Bárdosi Németh János, Csányi László stb. írása (Pécs, 1975); Lázár Vilmos: Egy emlékirat lapjaiból (visszaemlékezések, Bp., 1976); Kovács Kálmán: Pályaszakaszok és művek (Eszmék és irodalom, Bp., 1976); Bodnár György: Nép, mítosz, valóság. K.-problémák (Törvénykeresők, Bp., 1976); Csürös Miklós: K. J. publicisztikája (Tiszatáj, 1979. 1. sz.); Kodolányi Júlia: Apám (Bp., 1988).
