Kónya Lajos
Kónya Lajos (Felsőgalla, 1914. nov. 2. – Bp., 1972. júl. 13.): költő, Kossuth-díjas (1950, 1953). Apja szabósegéd volt, 1924-ben családjával kivándorolt Franciao.-ba. ~ visszaköltözésük után a soproni ev. tanítóképzőben szerzett oklevelet. Hosszú ideig alkalmi munkákból élt, majd 10 éven át Komárom vm.-ben egy bányatelepen tanított. Az 1930-as évektől jelentek meg versei. 1946-tól Oroszlányban tanító. 1950-ben az Írószövetség lektorátusának vezetője, majd az Írószövetség főtitkára volt (1951–54). 1956 őszén a Csillag szerk.-je. Az 1956. okt.-i forradalom és szabadságharc súlyos válságba sodorta, mint költő, néhány évre elhallgatott. 1960-ban jelentkezett újra Emlék és intelem c. verseskötetével. 1950-től 1970-ig gimn.-i tanár, könyvtáros, 1971. máj.-tól haláláig a Petőfi Irodalmi Múz. tudományos munkatársaként dolgozott. A fordulat éve (1948) táján jelentkezett költőgeneráció egyik jelentős, hosszú ideig reprezentatív egyénisége. Korában igen népszerű verseiben pártos elkötelezettséggel szólt az 1945 utáni nagy társadalmi változásokról. A Válasz pályázatára írta Láz c. terjedelmes lírai naplóját (Honfoglalók címen jelent meg 1949-ben), melyben a földosztás pillanatának történelmi nagyszerűségét ábrázolta. Több prózai művet is írt, legérdekesebbek azok, amelyekben életének egy-egy epizódját mondja el. – M. Válogatott versek (Bp., 1953); Országúton (versek, Bp., 1954); Emberséged szerint (versek, Bp., 1956); Hej, búra termett idő! (r., 1956); Emlék és intelem (versek, Bp., 1960); Hazai táj (versek, Bp., 1961); Virág Márton boldogsága (kisr., Bp., 1962); Égen, földön (versek, Bp., 1964); Aszú (versek, Bp., 1967); Szálló magvak (versek, Bp., 1969); Kicsi a világ (életrajzi r., Bp., 1970); Kései ábránd (versek, Bp., 1971) Soproni évek (életrajzi r., Bp., 1973). – Irod. Szabolcsi Miklós: Emlék és intelem (in: Elődök és kortársak); Alföldy Jenő: Tulipánok (Élet és Irodalom, 1969. 44. sz.); Fábián Zoltán: Búcsú K. L.-től (Kortárs, 1972.); Jávor Ottó: K. L.-ról (Új Forrás, 1982.); Becht Rezső: K. L. (Soproni Szle, 1972. 4. sz.).
