Lőrincz Ferenc

Teljes szövegű keresés

Lőrincz Ferenc (Bálványosváralja, 1898. okt. 15.Bp., 1986. máj. 15.): orvos, mikrobiológus, parazitológus, egyetemi tanár, az orvostudományok doktora (1956). Orvosi tanulmányait a kolozsvári egy.-en kezdte 1919-ben, majd a szegedi tudományegy.-en 1924-ben szerzett oklevelet. Egy.-i pályafutását a Ferenc József Tudományegy. Szövet- és Fejlődéstani Intézetében kezdte, majd a Kórbonctani Intézetben volt tanársegéd. 1926-ban megszerezte a törvényszéki orvosi oklevelet, 1934-ben a laboratóriumi szakorvosi képesítést. 1928-ban az Orsz. Közegészségügyi Intézet adjunktusává nevezték ki. Megszervezte az OKI kórszövettani és parazitológiai osztályát. Őt tekintik a m. humán parazitológia megteremtőjének. 1934-től a bp.-i egy.-en parazitológiából magántanár. 1936-ban a Szegedi Tudományegy. közegészségtani és kórtani tanszékén egy.-i tanár. 1940-1942 között a Kolozsvárra visszaköltözött Ferenc József Tudományegy. Közegészségtani Intézetét vezette és az egy. Orvosi Karának prodékánja. 1943-46-ban Bp.-en az OKI ig.-ja. 1946-tól az Orsz. Kémiai Intézet tudományos tanácsadója, majd kísérletügyi főig.-ja, 1948-tól mikrobiológiai és húsipari osztályának vezetője, 1950-től 1959-ig az Orsz. Mezőgazdasági Ipari Kísérleti Intézet (OMIKI), majd az ebből alakult Konzerv-, Hús- és Hűtőipari Kutatóintézet húsipari osztályának vezetője volt. 1959-től az akkor alapított Orsz. Húsipari Kutatóintézet ig.-ja 1970. évi nyugalomba vonulásáig. A Húsipar c. folyóiratnak alapító szerk.-je és a folyóirat szerk. bizottságának haláláig tagja volt. A Magy. Parazitológusok Társasága 1964. évi megalakulásakor az elnökség tagjává választotta, 1967-től elnöke, 1972-től t. elnöke a társ.-nak. Közreműködött a társ. folyóiratának, a Parasitologia Hungaricának a megalapításában (1968), a szerk. bizottságnak haláláig tagja volt. Tudományos és szakirodalmi munkásságának eredményeit – kötetben megjelent művein kívül – 171 dolgozatban publikálta. Balassa János-díjjal (1935), Mészáros Károly-díjjal (1939), Sigmond Elek-emlékéremmel (1965) tüntették ki. A szegedi egy. díszdoktora (1980). – F. m. Bakteriológia, immunitástan, parazitológia (társszerzőkkel, Bp., 1935); A maláriáról (Bp., 1939); Húsipari kézikönyv (Bp., 1973).– Irod. Kassai Tibor: In memoriam L. F. (Orv. Hetil., 1983. 3. sz.); Dr. L. F. (Élelmezési Ipar, 1986. 12. sz.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages