Mack József, Makk, Mak

Teljes szövegű keresés

Mack József, Makk, Mak (Buda, 1810É–Karolina, 1868. aug. 27.): honvéd ezredes. Polgári származású császári őrmester. 1848-ban részt vett a honvédsereg tüzérségének megszervezésében. A Pesten állomásozó 5. osztrák tüzérezrednél szolgált. A forradalom után a nemzetőrségről írott, valamint a magyar legénységű tüzérség szervezését javasoló cikkeivel vált ismertté. Mint főhadnagy a honvéd tüzérség egyik kiképzője, az első üteg parancsnoka, mint ilyen részt vett a pákozdi csatában. A nagyszombati vesztes csatában (1848. dec.) Guyon Richárddal együtt jelentős szerepe volt a visszavonulás biztosításában. 1849 jan.-jában a Honvédelmi Bizottmány utasítására az osztrákok általkörülzárt Komáromba ment, átvette a védelem tüzérségi szervezését. Ápr.-ban Puky Miklós kormánybiztos parancsára, bizonyos mulasztások miatt, hazaárulás vádjával letartóztatták, aug.-ban – tárgyalás és ítélet nélkül – Klapka komáromi parancsnoksága idején szabadult. Komárom feladása után elhagyta az országot. 1851-ben mint Kossuth emisszáriusa a róla elnevezett, kellően elő nem készített ~ Jubál-féle illegális függetlenségi szervezkedés egyik vezetője. Kőváry László segítségével a Havasalföldön át kalandos úton szökött meg a császári rendőrség elől.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages