Magasházy László

Teljes szövegű keresés

Magasházy László (Sárkeresztúr, 1879. jan. 7.Szentes, 1959. okt. 5.): tábornok. A bp.-i tudományegy. jogi karán tanult, majd ezt abbahagyva katonai pályára lépett. 1903-ban hadapród, 1905-ben lovastüzér hadnagy lett. Már az 1918-as polgári forradalom idején felajánlotta szolgálatait Gömbös Gyulának és Friedrich Istvánnak a forradalom leverésére. A Tanácsköztársaság kikiáltása után Jugoszláviába menekült, ahonnan az első tiszti különítményt vezette Szegedre. Itt lett Horthy Miklós mellett előbb fővezéri, majd 1920-tól 1929-ig kormányzói szárnysegéd. Később a m. kir. lovastüzér osztály parancsnoka volt Bp.-en. 1937-ben tábornokká nevezték ki, 1938. nov. 1-én ment nyugdíjba. Az 1939-es választásokon a Magyar Élet Pártja képviselőjeként került be az ogy.-be.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages