Maurer Gyula

Teljes szövegű keresés

Maurer Gyula (Kassa, 1872. jan. 23.Bp., 1948. júl. 8.): műtárgyépítő mérnök, a Csepel-szigeti szabadkikötő építésének vezetője. A bp.-i műegy.-en végzett tanulmányai után (1893) előbb a vízépítési tanszék tanársegédeként működött (1894). Külföldi tanulmányútja során Németo.-ban a Rajna- szabályozásnál dolgozott, majd hazatérve a Földművelésügyi Min. Vízügyi Szolgálatának munkatársaként a Bega-szabályozási Kirendeltséghez került, 1912-ben ennek főnöke lett. Itt építette az écskai vízlépcsőt. 1915-ben a Sajószabályozási Kirendeltséghez került, 1919-től kerületi felügyelő, 1921-től a Budapesti Nemzeti és Szabadkikötő Kormánybiztosság h. vezetője, majd Zielinski Szilárd halála után, 1924-től 1932-ig kormánybiztosa. A szaklapokban több tanulmánya jelent meg a Bega-szabályozással és a bp.-i szabadkikötő építésével kapcsolatban. – F. m. Az Alsó-Bega csatornázása (Bp., 1911); A Bega- folyó csatornázása (Vízü. Közl. 1911); Budapest új kereskedelmi és ipari kikötőjének és a Dunának, mint víziútnak jelentősége (Hajózás, Vízépítés, 1928); A m. kir. budapesti vámmentes kikötő (Bp., 1929); A dunai víziút és a budapesti kikötők (Bp., 1931).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem