Molnár Antal
Molnár Antal (Bp., 1890. jan. 7. – Bp., 1983. dec. 7.): zenetörténész, egyetemi tanár, zeneszerző, brácsaművész, Baumgarten-díjas (1938), Kossuth-díjas (1957), kiváló művész (1970). 1907-10 között Herzfeld Viktornál tanult komponálni; brácsázni is tanult. Egyike volt a legelsőknek, akik felismerték Bartók Béla és Kodály Zoltán zsenialitását. 1910-ben Erdélyben, 1912-ben a Felvidéken gyűjtött népzenét. Mint aktív kamaramuzsikus 1910-13 között a Waldbauer-Kerpely-vonósnégyesben játszott (Bartók I. vonósnégyesét mutatták be). 1917-19 között a Dohnányi-Hubay-zongoranégyes tagjaként működött. Pedagógiai munkásságát a Budai Zeneak.-n és a Székesfőváros Felsőbb Zeneisk.-ban kezdte. Elsőként oktatta e helyeken a zenetörténetet, szolfézst. Majd 1919-től 1959-ig a Zeneművészeti Főisk. tanára, kamarazenét, esztétikát és zeneelméletet tanított. Zenekritikusként is felmérhetetlen tevékenységet folytatott. Erejének teljében, nem sokkal 70. életévének betöltése előtt nyugdíjazták. 1934-40 közt a Népszerű zenefüzetek, 1957-től a Gondolat Kiadó Kis Zenei Könyvtár sorozatának szerk.-je. A modern m. zenetudomány egyik megalapítója volt. Hosszú ideig írt ismertető írásokat és kritikákat az 1954-ben megindult műsorfüzet hasábjain. Zenepszichológiai, zeneszociológiai vonatkozásaiban sajátos jelentőségűek írásai, könyvei és előadásai. Pedagógiai célzatú kompozícói: hegedű-zongoradarabjai, a Kálmán György-Senn Irén által szerk. Zongoraiskola I-II., füzetben megjelent Szonatinája, néhány kamaraműve (vonósnégyes) mellett, időnként napjainkban is előadásra kerülő Vígjáték-nyitánya a legjelentékenyebb. – F. m. Bartók kvartettjei (1911); A zenetörténet szelleme (Bp., 1914); Bartók Béla táncjátéka alkalmából (Bp., 1917); Bartók operája: A Kékszakállú herceg vára (Bp., 1918); Az európai zene története 1750-ig (Bp., 1920); A zenetörténet szociológiája (Bp., 1923); Az új magyar zene (Bp., 1926); Bevezetés a zenekultúrába (Bp., 1928); A gyermek és a zene (Népszerű zene-füzetek, Bp., 1931); Zeneesztétika és szellemtudomány (Bp., 1935); Kodály Zoltán (Bp., 1936); A ma zenéje (Bp., 1936); Az óvodáskorú gyermek zenei nevelése (Bp., 1940); Összhangzattan mint melléktárgy (Bp., 1943); Az új muzsika szelleme (Bp., 1948); Repertórium a barokk zene történetéhez (Bp., 1959); Brahms (Bp., 1959); A Léner vonósnégyes (Bp., 1968); A zeneszerző világa (Bp., 1969); Gyakorlati zeneesztétika (Bp., 1971); A halállátó (regény Boethius élete nyomán, Bp., 1971); Magamról – másokról (Bp., 1974). – Irod. Pernye András: M. A. 90 éves (Kritika, 1980. 4. sz. 17.); Várnai Péter: Végső búcsú M. A.-tól (Magy. Hírlap, 1983. dec. 8); Pándi Marianne: Elhunyt M. A. (Magy. Nemzet, 1983. dec. 8); Raics István: M. A. életének summája (Muzsika, 1984. 2. sz.).
