Nagy Vilmos, Nagybaczoni
Nagy Vilmos, Nagybaczoni (Parajd, 1884. máj. 30. – Piliscsaba, 1976. jún. 21.): vezérezredes, honvédelmi miniszter, katonai szakíró. A Ludovika Ak. elvégzése után 1905-ben hadnagy lett. 1909–12-ben a bécsi Hadiisk.-t végezte. 1914-ben vezérkari százados. Az I. világháború idején különböző vezérkari beosztásokat töltött be csapatoknál és a Honvédelmi Min.-ban. 1919-ben vezérkari őrnagy, 1927–31-ben az I. vegyesdandár vezérkari főnöke, 1931–33-ban a honvédség főparancsnokának szárnysegéde. 1934-ben vezérőrnaggyá léptették elő. 1935–36-ban a Honvédelmi Min. Katonai Közigazgatási Csoport főnöke, 1937-től altábornagy. 1938–39-ben az I. hadtest parancsnoka, 1939–40-ben gyalogsági szemlélő, 1940-től 1941-ig nyugdíjazásáig az 1. hadsereg parancsnoka volt. 1942. szept. 24-től 1943. jún. 12-ig a Kállay-kormány honvédelmi min.-e. Ebben a minőségében mérsékelni igyekezett a német befolyást, a hazai szélsőjobboldal hatását, sokat enyhített a munkaszolgálatosok helyzetén. Szálasi hatalomrajutása után letartóztatták, 1945. ápr. végén szabadult. Kiszabadulása után hazatért és Piliscsabán élt. – M. Szerbia meghódítása (Bp., 1929); A Románia elleni hadjárat (Bp., 1923); A támadás (Bp., 1926); Végzetes esztendők, 1938–1945 (emékirat, Bp., 1947). – Irod. Kun József: Magyarország német megszállása és a katonai ellenállás lehetősége (Hősi múltunk, Bp., é. n.). – Szi. Nemeskürty István: Requiem egy hadseregért (Bp., 1972).
