Petőházi Gábor

Teljes szövegű keresés

Petőházi Gábor (Körmend, 1922. ápr. 22.Gödöllő, 1978. máj. 18.): agrármérnök, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa (1963). 1953-ban a Keszthelyi Mezőgazdasági Ak.-n szerzett diplomát. 1945-ben mint a Körmendi Járási Nemzeti Bizottság tagja, részt vett a földreform végrehajtásában. 1949–1952 között a Zalalövői Áll. Gazdaság főagronómusa, majd ig.-ja, 1953-tól az Áll. Gazdaságok D-dunántúli Igazgatóságán főállattenyésztő. 1955-től 1957-ig a Baranya m.-i áll. gazdaságok megyei ig.-ja. 1957-től 1964-ig a földművelésügyi miniszterhelyettes, 1964-től haláláig a Gödöllői Kisállattenyésztő Kutató Intézet ig.-ja. Az Agrártudományi Egyesület orsz. alelnöke, a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete (MEDOSZ) központi vezetőségének, majd elnökségének tagja volt. Kutatómunkája az állattenyésztés és nemesítés területére terjedt ki. Tagja volt az MTA Állattenyésztési Szakbizottságának. Gödöllői tevékenysége alatt kisállathibrideket nemesített, amelyek közül több fajta elismerést nyert. Több mint 100 szak- és ismeretterjesztő cikke jelent meg. Tudományos és szakmai tevékenységét többek között a Tessedik Sámuel-emlékéremmel ismerték el: (1964). – Irod. P. G. (Kisállattenyésztők Lapja, 1978. 6. sz.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem