Ráday Gedeon, gróf

Teljes szövegű keresés

Ráday Gedeon, gróf (Pest, 1806. jún. 23.Bp., 1873. júl. 12.): reformpolitikus, Gedeon (1745 – 1801) unokája. Előbb otthon, majd Pozsonyban tanult, jogi tanulmányait 1823-ban Pesten fejezte be. Az 1825 – 27-i ogy.-en távol levő atyja követe; Széchenyi István hatására kezdett politikával foglalkozni. Mint a Pest vm.-i ellenzék egyik vezérét, Lovassy László és társai ügyében mondott egyik közgyűlési beszédéért hűtlenségi perbe fogták, ennek ellenére a vm. mégis megválasztotta az 1839-i ogy.-re követévé, de mint perben állót az ogy.-en való megjelenéstől eltiltották. Pest vm. e sérelmét követe, Szentkirályi Móric röviddel az ogy. megnyitása után bejelentette; az így támadt ~-ügy a diéta munkáját hosszasan gátolta. Végül is ~ lemondott, perét, pedig az 1840 tavaszán hirdetett amnesztia szüntette meg. 1842-ben tagja lett a Kossuth Lajos által alapított Orsz. Iparegyesület választmányának, majd 1843-ban Pest vm. ismét ogy.-i követévé választotta, és ezúttal meg is jelent az ogy.-en, amely rábízta a Nemzeti Színház főintendánsi székét. 1847-ben Kossuth Pest vm. i követté választásán munkálkodott; ő maga a főrendi táblán az ellenzék soraiban szerepelt az utolsó rendi ogy.-en. 1848-ban h. főlovászmester, Nógrád vm. főispánja. 1849-ben Haynau haditörvényszéke kétévi várfogságra ítélte, de néhány hónap után kegyelmet kapott. 1854-től ismét a Nemzeti Színház ig.-ja. Tagja volt az 1861. évi ogy. főrendiházának is. 1867-ben a jász-kunok főkapitánya lett. A dunamelléki ref. egyházkerületnek főgondnoka volt. Anyagi tönkrejutása miatt 1870-ben a közszerepléstől visszavonult; értékes családi könyvtárát a pesti ref. főiskolának adta el. Pest vm. közgyűlésein mondott beszédeit (1836 – 37) Kossuth ismertette a Törvényhatósági Tudósításokban (újabban kiadta Barta István, Kossuth Lajos Összes munkái, VI., Bp., 1966). 1861. jún. 3-án mondott ogy.-i beszéde br. Vay Béla és gr. Csáky Tivadar beszédével együttesen jelent meg (Pest, 1861). – Irod. Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történetéből 1823 – 1848 (II., Pest., 1868); l. gy.: id. gr. R. G. (Reform, 1873).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages