Rusói István

Teljes szövegű keresés

Rusói István (Borsosberény, 1914. febr. 3.Karcag, 1980. dec. 22.): fazekasmester, a Népművészet Mestere (1959). A kályhás-és fazekasmesterséget a Romhányi Cserépkályhagyárban tanulta, majd itt is dolgozott. Az 1930-as évek végén került Karcagra Székely Szücs Sándor műhelyébe. 1946-ban saját műhelyt nyitott. 1952-ben a Karcagi Kályhás Szövetkezet alapító tagja lett. Itt tervezői feladattal bízták meg. Alkotótevékenysége a középkori kályhacsempe-motívumokra, az ásatások folyamán talált dunántúli szemes és alakos kályhacsempe-hagyományokra épült. A Zsigmond-kori csempetöredékek alapján készítette a Vármúz.-ban látható kályhát. Sikeresen kísérletezett figurális díszítésű csempékkel is. Londonban állították fel figurális csempékből komponált kerámiaoszlopát. 1954-től volt népi iparművész.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages