Sándor János
Sándor János (Bp., 1921. márc. 31. – Bp., 1977. aug. 16.): fizikus, egyetemi docens, a fizikai tudományok kandidátusa (1965). A bp.-i Pázmány Péter Tudományegy.-en fizika–kémia szakos középisk. tanári oklevelét 1944-ben szerezte, utána munkaszolgálatra hívták be. Hazakerülése után ált. isk. tanár (1945–48), majd a Pedagógus Szakszervezet keretében, a Szakszervezetek Orsz. Tanácsa (SZOT) Központi Isk.-ján tanított 1953-ig. Utána két éven át a Népszava Kiadó lektora, 1956-ig a Lenin Intézet adjunktusa volt. 1957-től 1959-ig gimn. tanár. 1959-ben a bp.-i műszaki egy. fizikai-kémiai tanszékén adjunktus, majd docens. 1974-től a bp.-i műszaki egy. Fizikai Intézetének munkatársa, 1976-tól az intézet ig.-h.-e. – Tudományos munkáját egy.-i évei alatt kezdte, elektrokémiával, azon belül a fémleválás problémájával foglalkozott. A műszaki egy. Fizikai Intézetében az irreverzibilis termodinamika területén végzett kutatásokat. Az elektrokémiai transzportfolyamatok termodinamikájával, később az elektrokinetikus jelenségek és a reológiai folyamatok termodinamikájával foglalkozott. 1962-től a Moszkvai Áll. Egy.-en V. K. Szemencsenko professzor irányításával volt aspiráns. Tagja volt az MTA Elektrokémiai Munkaközösségének, valamint az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Szárítási Munkabizottságának. Szakfolyóiratokban számos tanulmánya jelent meg. – F. m. Fizikai–kémiai gyakorlatok 3. (Bp., 1961); Fizika-elektrotechnika példatár (Bp., 1970); Elektromosságtan (Bp., 1973); Fizikai laboratóriumi gyakorlatok (Bp., 1977).
