Spett Gyula, Szentannai

Teljes szövegű keresés

Spett Gyula, Szentannai (Debrecen, 1851. júl. 3.Nagyvárad, 1922. szept. 12.): r. k. nagyprépost. Középisk.-it Debrecenben, a teológiát a Pázmáneumban végezte, 1873. aug. 7-én szentelték pappá. Káplánkodás után 1875-ben szentszéki jegyző. 1886-ban Gyomán plébános, 1900-ban Endrődön esperesplébános, Szmrecsányi Pál püspök oldalkanonokja, dombói apát, pápai prelátus. 1922. szept. 10-én nagyprépost, beiktatása előtt meghalt. Debrecenben a 2. r. k. templom építésére félmillió koronát adott. 1900-ban a Szent István Társ. tudományos és irodalmi osztályának, 1915-ben a Szent István Akad. I. osztályának tagja. Többegyházi, ill. vallási témájú mű sajtó alá rendezője, ill. fordítója volt. Írói neve: Szentannai Gyula, Szentannai (Spett) Gyula.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem