Szabó Ferenc
Szabó Ferenc (Bp., 1902. dec. 27. – Bp., 1969. nov. 4.): zeneszerző, Kossuth-díjas (1951, 1954), érdemes művész (1952), kiváló művész (1962). Parasztszülők gyermeke. A Bp.-i Piarista Gimnáziumban tanult, ahonnan a Galilei Körben való részvétele miatt kimaradt. Festőművésznek készült. A Tanácsköztársaság alatt Uitz Béla növendéke volt. Ebben az időben kezdett autodidaktaként zenével foglalkozni, az Operaház egyik brácsása tanította hegedülni ebédhordás ellenében. 1921–1926 között a Zeneak.-n előbb Siklós Albert, majd Weiner Leó és Kodály Zoltán tanítványa; 1926-ban szerzett zeneszerzésből diplomát. 1922-ben került kapcsolatba a munkásmozgalommal Tamás Aladár és Vámos Ilonka révén. 1925-ben az MSZMP kulturális rendezvényeinek zenei műsorait irányította. 1926-ban Kadosa Pállal, Szelényi Istvánnal, Kelen Hugóval alapította meg a Modern Magyar Muzsikusok Szabad Egyesületét. 1927-től illegális pártmunkát végzett és egyúttal az Alkoholellenes Munkásszövetség kórusát, ill. ennek utódját, a 100% kórust vezette. Ebben az időben már több kórusfeldolgozást komponált, többek között a Munkát! Kenyeret! c. dalt. 1931-ben Londonban egy zenei ünnepélyen bemutatták Petőfi versére írt kórusművét, a Farkasok dalát. 1931 novemberében pártutasításra Berlinbe ment, ahol az emigráns m. írók és újságírók között végzett szervező munkát. 1932 áprilisától Moszkvában élt emigrációban. Elvégezte a 3 éves pártegyetemet. 1938-tól a Szovjet Zeneszerzők Egyesülete nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó osztályát vezette. Kórusfeldolgozásai, dalai ekkor már Európa-szerte terjedtek. A II. világháború kitörése után főhadnagyi rangban a Vörös Hadsereg politikai tisztjeként vett részt a voronyezsi, a Kárpátok alatti harcokban és Bp. ostromának hadműveleteiben. 1945 után néhány hónapig a Vörös Hadsereg lapjának, az Új Szónak a munkatársa. 1945 őszétől a Zeneművészeti Főisk.-n a zeneszerzési tanszak vezető tanára. 1950-től a M. Zeneművészek Szövetségének elnöke. 1951-től 1958-ig ogy.-i képviselő, 1954-ben beválasztották az MDP Központi Vezetőségébe. 1957-től a főisk.-t vezető hármas tanács egyik tagja, néhány hónap múlva ig. 1958-tól 1967-ig, nyugdíjba vonulásáig a Zeneművészeti Főisk. főig.-ja volt. A kodályi stílusból kiindulva világos, diatónikus stílusban komponált és ebben a gondolatkörben oktatott. Főleg kórusműveket, kamaraműveket, szviteket, zongoradarabokat írt. Egyetlen operáját (Légy jó mindhalálig) betegsége miatt nem tudta befejezni. (Borgulya András fejezte be; bemutatták 1975. dec. 5-én az Erkel Színházban.) – F. m. Toccata zongorára (1928); Cselló-szólószonáta (1929); Két szólószonáta hegedűre (1930–31); Lúdas Matyi-szvit (1950); Emlékeztető-szimfónia (1952, mint a Különös házasság c. film kísérőzenéje is); Föltámadott a tenger (oratórium Petőfi-versekre, 1955); Felszabadult melódiák (tíz zongoradarab, 1949, hét közülük hangszerelve zenekarra, 1955); Vallomás (kórusmű, 1967). – Irod. Maróthy János: Zene, forradalom, szocializmus. Sz. F. útja (Életrajz, Bp., 1975); Pernye András: Sz. F. fiatalkori kamaraművei (Magyar Zene, 1963. 1. sz.); Pernye András: Sz. F. (Bp., 1965); Sárai Tibor és Újfalussy József búcsúbeszéde (Magyar Zene, 1969. 3–4. sz.); Sárai Tibor Újfalussy József-Pernye András: Búcsú Sz. F.-től (Muzsika, 1970. 1. sz.); Maróthy János: Sz. F. indulása. A népi-lírai „klasszicizmustól” az „expresszionizmusig” (Bp., 1970); Breuer János: Sz. F. emlékezete (Magyar Zene, 1977. 4. sz., szemelvényekkel Sz. F. írásaiból).
