Zadravecz István

Teljes szövegű keresés

Zadravecz István (Csáktornya, 1884. jún. 30.Zsámbék, 1965. nov. 13.): tábori püspök. 1898-ban lépett a ferences rendbe. Papi tanulmányait Rómában végezte, ahol 1907-ben pappá szentelték. 1908-tól teológiai tanár a bajai rendi főisk: n, 1911-től Gyöngyösön. 1915-től 1920-ig szegedi ferences rendi házfőnök és plébános. 1919-ben csatlakozott a szegedi fehérterrorista különítményekhez. Ő szentelte fel a Prónay- különítmény zászlaját, toborzó munkát végzett a „nemzeti hadsereg” részére. Az Etelközi Szövetség egyik megalapítója, tagja volt „Vezéri Tanácsának”. 1920-tól 1928-ig a hadsereg tábori püspöke. Jelentős szerepe volt a Ny-mo.-i bandaharcokban, 1925-ben tevékeny résztvevője a frankhamisításnak, emiatt le kellett mondania a tábori püspökségről. Ezután a Szentföld c, kiadványt, majd a Katolikus Lexikont szerk. A II. világháború után letartóztatták, uszító beszédek, háborús és népellenes bűntett vádjával kétévi szabadságvesztére ítélték. Kiszabadulása után a ferences rend máriagyüdi rendházában, majd vidéken élt. Az 50-es években az illegális „Magyar Keresztény Nemzeti Párt” vezetője lett. Illegális tevékenységét 1956 után is folytatta. Részt vett a Tabódy István által vezetett jezsuita szervezkedésben, a „missziós egyház” mozgalomban. Egyházi nyugdíjasként halt meg. – Irod. Karsai Elek-Pintér István: Darutollasok; A határban a halál kaszál (Fejezetek Prónay Pál naplójából, Bp., 1963); Várkonyi Andor: A Z. (Világosság 1964. 7 – 8. sz.); (gárdos): Elhallgassuk? (Élet és Irod. 1965. 49. sz.); Hollós Ervin: Kik voltak, mint akartak? (Bp., 1967); Páter Z. titkos naplója (Bp., 1967).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages