csúf
csúf – ‘rút’; ‘szégyenletes’: csúf árulás, csúful bántak vele; ‘‹főnévként› szégyen, nevetség tárgya’: csúffá tesz, világ csúfjára. Származékai: csúfol, csúfít, csúfság, csúfos, csúfolódik, csúfolkodik.
Ismeretlen eredetű; nem lehetetlen, hogy eredeti főnévi jelentése az olasz ciofa [csofa], azaz ‘hitvány, megvetett ember’ szóra vezethető vissza. A szócsalád szinte minden tagjának jelentése a szégyennel kapcsolatos; a ~ mai elsődleges értelme azon túl, hogy a rossz külső és a szégyenkezés nem áll messze egymástól, a más eredetű csúnya hatására is kialakulhatott. Lásd még csúfondáros.
