dicső
dicső – ‘hírnévvel övezett’. Származékai: dicsőség, dicsőséges, dicsőít, dicsőül; dicsér, dicsérget, dicséret, dicséretes; dicsekedik, dicsekvés; dics, dicstelen.
A sok származék tanúsága szerint igen régi szavunk, de eredetét teljes homály fedi. Feltehető dics- töve ige vagy igenévszó lehetett, a dicső ennek folyamatos melléknévi igeneve, a dicsér gyakorító képzős forma, a dicsekedik pedig visszaható képzős (mint mosakodik, vetekedik). A dics ‘dicséret, dicsőség’ s utóbb ‘dicsfény’ értelmével nyelvújítási elvonás, mára elavult.
