vész
vész – ‘elpusztul, tönkremegy’: több is veszett Mohácsnál; ‘‹el- igekötővel › elkallódik’; ‘‹össze- igekötővel› összekülönbözik’; ‘eltűnik’: ködbe vész, távolba vész; ‘‹meg- igekötővel› veszetté válik’: megveszett a kutyájuk; ‘‹főnévként, régebben› pusztulás’: sertésvész, dögvész; ‘vihar’: A vész kitört… / És folyton folyvást ordított a vész (Vörösmarty); ‘csapás, katasztrófa’: a mohácsi vész; ‘‹összetételek előtagjaként› veszély esetére való, veszélyre figyelmeztető’: vészcsengő, vészfék, vészharang, vészkijárat; ‘‹bizalmas nyelven› baj, gond’: semmi vész, én is veled megyek. Származékai: veszély, veszélyes, veszélyeztet, veszedelem, veszedelmes, veszendő, veszte.
Bizonytalan eredetű szó, az esetleges finnugor eredetnek egyetlen bizonyítéka a zürjén vez- (‘elhordja magát’). A ~ egyike kevés megmaradt igenévszóinknak, és napjainkban ez a jellege is halványul, mert igei szerepében az egyes harmadik személyű ~ formát a köznyelv régiesnek, költőinek érzi, és az ikes veszik változatot kapta fel, ezáltal a köztudatban a ~ a vesz ige etimológiai körébe csúszik át. Lásd még jajveszékel, veszekedik, vesződik, veszt, veszteg, veszteget, vezekel.
