vetél
vetél – ‘‹életképtelen magzatot› idő előtt világra hoz’. Származéka: vetélés.
A vet ige gyakorító képzős származéka (mint dobál), s ebben a jelentésében kapcsolatos az alapige tájnyelvi ‘ellik’ értelmével: a koca tíz malacot vetett. Az életképtelen magzatokat lehet úgy tekinteni, hogy az anyaállat „eldobálta magától”. Emberi viszonylatra az ige másodlagosan alkalmazódik. Lásd még vetélkedik, vetélő, vetélytárs.
