világ
világ – ‘a tudatunktól létező valóság a maga teljességében’: a világ keletkezése; ‘a földkerekség’: a világ szénkészlete; ‘az emberiség’: magára vonta a világ figyelmét; ‘hasonló lények, dolgok, jelenségek összessége’: állatvilág, a művészet világa, a számok világában; ‘‹régen és tájnyelvekben› világosság, fény’: napvilágnál, a szeme világa, világot gyújt. Származékai: világi, világias, világos, világosság, világosodik, (fel)világosít, (fel)világosítás, (fel)világosult, (fel)világosodás, világol, világít, (ki)világlik.
A ~ -g eleme olyan főnévképző, mint csillag, kéreg szavainké, a vil- alapszó pedig ősi örökség a finnugor korból, az előzmények tekintetében azonban nem egységes a tudomány. Lehet, hogy a cseremisz volgedo, mordvin valda (‘fényes’), finn valkea, észt valge, lapp vilkit (‘fehér’) köre jelzi az eredetet; más nézet szerint a vogul valg-, zürjén volavni (‘fénylik’), finn valea (‘világos’) csoportjára kell figyelnünk. Mivel a szó kezdettől hangfestő jellegű lehet, a döntés nehéz, illetve lehetséges, hogy a két eredetvonal végső soron azonosnak tekinthető. A magyar szó elsődleges jelentése mindenképp ‘fény’ volt; erre nemcsak a rokonnyelvi előzmények mutatnak, hanem az is, hogy a magyar származékok túlnyomó többsége is ezt a jelentést hordozza. A ‘fény’ ⇨ ‘mindaz, amit a nap fényénél látni lehet’ jelentésfejlődésre más nyelvekben is van példa: sok szláv nyelv svet, sviet, swiat szava, továbbá a román lumea mind ‘fény’, egyszersmind ‘világ’ értelműek. Lásd még villám, villamos, villany, villog, villong, virág, virány, virrad, virul.
