holt
holt – ‘‹melléknévként› nem élő, halott (ember)’; ‘élettelen, mozdulatlan’: holtág; ‘kihalt’: Holt vidék (József Attila versének címe); ‘nem hasznosított’: holt idő, holt tőke; ‘pangó, szünetelő’: holtszezon; ‘‹összetételek előtagjaként, olykor›: teljesen, nagyon’: holtbiztos, holtfáradt, holtrészeg. – ‘‹főnévként› (valakinek a) halála’: holta után, holtomiglan;
A ~ melléknévi, illetve főnévi szerepében két külön, kissé eltérő fejlődésű szó. A holt melléknév a hal1 ige befejezett melléknévi igeneve az ideillő -t képzővel (mint pl. dőlt, nyúlt), az ige hol- tőváltozatából. A ~ mint főnév ugyanannak az igének névszói származéka a deverbális -t főnévképzővel, mint hit, lét vagy jövet, menet; a tő viselkedését is tekintve még közelebbi párhuzam a telik–(hold)tölte szópár.
