Adolphus a S. Georgio, (családi nevén Groll György),

Teljes szövegű keresés

Adolphus a S. Georgio, (családi nevén Groll György),
győri megyés püspök, szül. 1681-ben Kremsierben, Morvaországban, szegény sorsú szülőktől; felsőbb tanulmányait a kegyesrendieknél Bécsben végezte s 15 éves korában ezen tanító-rend ujonczává, 1698-ban felszentelt áldozó pappá avattatott. A keleti nyelveket tanulván, a zsidó s arab szerzők munkáit magyarázta s fordította. Több éven át a gymnasium felsőbb osztályaiban tanított; később az egyetem hitszónoka lett. Rumeln püspök őt az egyházmegye kormányzati ügyeiben tanácsosává választotta. Ezen főpap halála után a kegyes tanító-rend bécsi collegiumának igazgatója lett. A rendnek 1724-ben Rómában tartott általános gyülésére ő volt tartománya részéről követűl kiküldve, hol a gyülekezet által az összes rend főnökévé választatott 1730-ban bécsújhelyi, 1733-ban pedig győri megyés püspökké neveztetett. A magyar nyelvet elsajátítván, körútja alkalmával mindenütt a hazai nyelven hirdette az Isten igéjét. Meghalt 1743. nov. 24. Győrött. Gyászbeszédet mondott fölötte magyar nyelven Stehenits Károly kanonok, német nyelven Kapeller Jaroslav kegyesrendi tag; mindkettő együtt megjelent Győrött 1743-ban.
Munkái:
1. Testis et doctor. Viennae, 1709. (Egymásután kétszer.)
2. Ad ve Aluph. Frankfurt, 1711. (Az előbbeni munka zsidó nyelven.)
3. Rudimenta doctrinae christianae pro ecclesia et dioecesi Jaurinensi. Jaurini, 1734.
4. Monita ad confessarios. U. ott, 1735.
5. Psalmi Davidis cum exegesi ac phraseologia in textum hebraeum. Viennae, 1757.
Schoenvisner, Antiqu. et Hist. Sabar. 337.
Horányi Scriptores.
Básthy, Magyarok Emléke.
Egyetemes M. Encyclopaedia.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem