Arator (Szántó) István,
Arator (Szántó) István,
jezsuita tanár, szül. 1541-ben a győri egyházmegyében, valószinűleg földmivelő atyától, a mit nevéből következtethetni, melyet korának szokása szerint latin nyelvre forditva (Arator) is használt. Tanulmányait Bécsben folytatta s mint pap a nyitrai egyházmegye szolgálatába állott, melynek főpásztora, Bornemisza Pál, 1560-ban Rómába küldötte; itten a német jezsuita papnevelő intézetben, a rend tagjai közé fölvétetvén, a próbaévek elvégezte után áldozó pap lett. 1566-ban Bécsbe, innen Nagyszombatba küldötték előljárói, hol csak rövid ideig tanított; a következő évben a bécsi, majd a gráczi főiskolákban a bölcselettudományt tanította. 1575. elején a magyar gyóntatói állást foglalta el Rómában, hol 1579. decz. 9-ig tartózkodott, midőn Erdélybe ment s a kolozsmonostori apátságban telepedett jezsuitákhoz csatlakozva, hirdette a kath. vallást a közeli kolozsvári szószékből és tanított a gymnasiumban. 1582-ben Váradon találjuk őt, hol négy éven át tartózkodott, iskolát nyitott és polemiát folytatott Beregszászival. 1585-ben Gyulafehérvárra helyeztetett át, de a jezsuiták még azon évben száműzettek Erdélyből; ő ekkor a sélyei ház főnöke lett. 1600-ban a turóczi prépostságnak znióváraljai rendházába küldetett; innen 1605-ben társaival együtt elűzetvén, az olmützi collegiumba fogadtatott be, hol 1612-ben meghalt.
Egyetlen munkája, mely nyomtatásban megjelent, több kiadást ért és számos példányban maradt reánk, a gazdag tartalmú magyar szótár, melyet a Calepinus-féle soknyelvű szótárvállalatnak szolgáltatott; nem viseli ugyan nevét, de legujabban Szily Kálmán kritikai fejtegetéssel a szerzőséget neki tulajdonítja.
Kéziratban maradt egy 1600-ban készült emlékirata: Brevis et succincta descriptio qua occasione haereses in Ungaria et Transylvania fuerint invectae, quem progressum habuerint et quis modus sit eos exstirpendi. (A kézirat másolatai megvannak a budapesti egyetemi és az esztergomi primási könyvtárban. Ism. Szalay László a Pesti Napló 1856. 252. sz.-ban.)
Római katekizmusának magyar kézirata is elveszett.
Confutatio Alcorani. Olomucii 1611. 6. nov. (Arator saját irása a bécsi udvari könyvtárban. Ism. Schwandtner. Scriptores III. 322. l.)
A szentirást magyar nyelvre fordította, az ó-szövetségi könyvekkel teljesen elkészült s midőn az ujszövetség fordításához fogott, érte utol a halál; Káldy György ennek nyomán átdolgozta a magáét.
Az országos levéltárban a gyulafehérvári káptalan iratai közt Nagy Gyula fölfedezett egy kéziratban maradt magyar-latin szótár-töredéket 1580-ból; közli a M. Könyv-Szemle XII. kötetében.
Negyven évi munkáinak összes kéziratai a znió-váraljai zárdában vesztek el, midőn azt a Bocskai hajdúi 1605-ben feldúlták.
Levelezéseinek és emlékiratainak 1575-től 1579 végeig terjedő gyűjteményét, melyet ő maga a vatikáni könyvtárban helyezett el, Hevenessy a XVII. század végén lemásoltatta és gyűjteményébe vette föl. Innen egy ujabb másolat Széchenyi Ferencz gróf gyűjteményével a m.-nemzeti múzeum kézirattárába került.
Bod, M. Athenas. 122.
Horányi, Memoria.
Molnár János, Magyar Könyvház VII. 120.
Stoeger, Scriptores.
Fabó, Monumenta IV. 158.
Frankl, A Hazai s Külf Iskolázás 172.
M. Könyv-Szemle VI. 227. IX. 289.
Figyelő II. 389.
Fraknói, Egy magyar jezsuita a XVI. században. Szánthó István élete. Bpest, 1887.
Szily Kálmán, (Értek. a nyelvtud. kör. XIII. 8.)
