Barabás István,

Teljes szövegű keresés

Barabás István,
népiskolai főtanító s ipariskolai igazgató, előbbinek testvéröcscse, szül. 1855. aug. 18. Széplakon, Sopronmegyében, hol atyja B. György néptanító volt; első oktatását atyától nyerte s már 8 éves korában jól orgonált, zongorázott és az összhangosításban is birt jártassággal. 1865-ben Sopronba került: itt és Csurgón elvégezte a 6 gymnasialis és három tanítóképző évfolyamot 1874-ben; ezután Somsich Adolf grófhoz került tanítónak Kivadárra, Somogyba. 1875-ben Hegykőn, Sopronmegyében lett kántortanító; 1876-ban Vasvárra került, hol most is mint a fiú-iskola főtanítója, ipariskolai igazgató s egyházi énekvezető működik. 1878-ban mint katona részt vett a bosnyák hadjáratban.
1875-ben jelentek meg első tánczdarabjai Rózsavölgyinél; legtöbb darabja a Goll által szerkesztett Orpheusban (1875–77.) jelent meg; ugyan e lapban jelentek meg népdal-átiratai is harmoniumra. 1875-ben a Sopron cz. lapnak lett munkatársa s két éven át több vezérczikket, tárczát, vegyes tartalmú dolgozatot és verset irt. 1876-ban mint a Vasmegyei Lapok munkatársa működött; 1879–80-ban a Vasmegyei Tanügyi Értesítő és Néptanítók Lapja közölte czikkeit. 1882-ben a vasvármegyei gazdasági egyesület pályázatán dicséretet nyert a trágyakezelésről irt munkájával. 1885-ben jelent meg a Vasmegyei Közlönyben: A reáliák tanítása cz. pályanyertes értekezése sat.
Munkája: Temetőkönyv. Bpest, 1883. (Egyházzenészeti munka.). Ezenkivül orgonára s énekkarra több templomi zenét és énekdarabot szerzett.
Szerkesztette a Kántorok Lapját 1889-ben, melyből csak két szám jelent meg.
Álnevei és jegyei: Fertőparti, Széplaki, Hegyháti, Vasvári, Valaki, Hegykövi, -s. -n. (1876 óta a Vasmegyei Figyelőben és az említett lapokban.)
Ságh, Magyar Zenészeti Lexikon.
Vasárn. Ujság 1889. 616. l.
Récsey, Vasmegyei Irók, Novák Mihály szives közlése és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem