Bartay Endre,

Teljes szövegű keresés

Bartay Endre,
zeneszerző, született 1798-ban Széplakon, Abauj-megyében, előkelő nemesi családból; iskoláit végezvén, Budapesten telepedett le s 22 évig a főváros pénztári tisztviselője volt; később hivatalától megválván, 1843-ban a nemzeti szinház igazgatóságával lett megbizva s mellékesen zeneszerzéssel foglalkozott. Az 1848. események után több ideig Pozsonyban tartózkodott, hol hangversenyeket rendezett, sőt a Théâtre Lyrique számára baletteket is irt. Ezután Hamburgba költözött, hol egészen a zeneszerzésre adta magát. Meghalt 1856. okt. 4. Mainzban.
Czikkeket irt a Pesti Divatlapba (1845.) és 1830-ban V. Ferdinand király koronázási ünnepélyére egy nagy koronázási misét, melyet Pozsonyban elő is adtak. 1834-ben Eredeti népdalok zongora kisérettel jelentek meg tőle Pesten két füzetben. 1836-ban Aurélia czímű operát irt, melyet a német színpadon adtak elő. A pesti állandó magyar szinház megnyitása után (1837.), abban Csel cz. első magyar víg operával lépett föl. Az általa tervezett és a nádornak ajánlott Nemzeti Örömemlék cz. könyvnek zenészeti részét is ő irta. József nádor névünnepére nagy vocal misét és halála emlékére nagy oratóriumot szerzett, mely Pozsonyban 1847-ben alőadatott. Hamburgban tartózkodása alatt irta: A magyarok Nápolyban cz. operáját.
Munkái:
1. Magyar Apollo. Pest, 1834. (Zeneelméleti mű, mely e nemben a legelső magyar nyelven.)
2. Művészeti vezér zenemű-mellékletekkel. U. ott, 1846. Két kötet.
Honművész 1839. 42. sz.
Egyetemes M. Encyclopaedia V. 734.
Ságh, Magyar Zenészeti Lexikon.
Petrik Bibliogr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages