Csúzi Cseh Jakab,

Teljes szövegű keresés

Csúzi Cseh Jakab,
theolog. doktor, ev. ref. püspök, szül. 1639-ben Losonczon; iskoláit Pápán kezdte, hol a törvényeknek 1652-ben irt alá. Felsőbb tudományok hallgatására külföldi egyetemekre ment: 1663. okt. 22-től Franekerában járt, 1665-ben Utrechtben is megfordult. Franekerában lett theologiai doktor 1665-ben. Hazájába viszatérve, előbb kecskeméti rektor, 1668-ban pedig komáromi második lelkész lett, de innét 1673. elején Hofkirchen Károly várparancsnok katonai hataommal a ref. tanítókkal és tanulókkal együtt a városból kiűzte. Ezután Losonczra ment prédikátornak. 1674. márcz. 5. a rendkívüli törvényszék elé idéztetett Pozsonyba s ápr. 4. fej- és jószágvesztésre itéltetvén, fogságban maradt ott két hónapig, azután Sárvárra vitték, hol egy évig volt börtönben. 1675. jún. Triesztbe szállították; a csapatnak kisérő kapitánya hajlandó volt néhányukat váltságdíj mellett szabadon bocsátani; ennek beszerzésére Bécsbe küldötte Csuzit, ki a magával hozott összegért Beregszászy Istvánnal együtt szabadon bocsáttatott. Megfordult ezután Svájczban és onnan haza érkezvén, Losonczon (1676.) lelkészi hivatalát ismét elfoglalta. 1680-ban már kocsi komárommegyei ref. lelkész volt. Megjelent az 1681. soproni országgyűlésen. 1681–82-ben debreczeni prédikátor volt. 1683. nov. 7. ismét a losoncziak választották papjuknak. 1683. nov. 7. lett debreczeni rendes lelkész és 1692 őszén, a Séllyei István halála után Pápára hívták lelkésznek. 1693-ban a veszprémi auguszt. szuperintendentialis gyűlésen a pápai, vagy veszprémi egyházkerület püspökévé választatott. Meghalt 1695 márcz. 22. Pápán 56 éves korában.
Munkái:
1. Disputatio Metaphysica De Necessario et Contingente... Patachini, 1660.
2. Disputatio theologica de novitate papismi. Franequerae, 1665.
3. S. Scriptura XX concionibus explicata. U. ott, 1667.
4. Kincses Tar-haz Avagy Az élő s elevenítő Igaz Hitnek Idvesseges Gyakorlása... U. ott. (Az ajánlás kelte: Irám Comáromban, 1668. Esztendőben Szent Ivan havának 27. napján.)
5. Lelki Bölcsességre Taníto Oskola... U. ott, 1680.
6. Edom Ostroma. Avagy, Abdias Profeta Latásának, egynehány Elmelkedesekben foglaltatott világos Magyarazattya... U. ott, 1682.
7. Alkalmatos időben mondott Beszed, a Szenteknek Edgyessegeről, Egyházi Gyűlésnek szine előtt praedikáltatott a Veszprémi Templomban 9. Aug. 1693. U. ott, 1694.
Martini Lipenii Bibliotheca Realis Theol. Francof. a. M., II. 737.
Bod, M. Athenas 314.
Weszprémi, Succincta Medicorum Biogr. I. 26. IV. 139.
Horányi, Memoria I. 450.
Tóth Ferencz, Pápai Ref. Ekklezsia Históriája 66. és Tul a Dunai ref. Ppspökök Élete 135. l.
Katona, Historia Critica XXXVI. 778.
Bibliothecae Sam. com. Teleki de Szék Pars III. 435. (Az 5. sz. munka hibásan tulajdoníttatik Csúzi Cs. Jánosnak.)
Győri Tört. és Rég. Füzetek III. 340.
Uj M. Múzeum 1860. II. 54.
Gr. Kemény József, Tört. és Irod. Kalászatok 235.
Szűcs István, Debreczen története II. 545. 572.
Kecskeméti Lapok 1872. 44. sz.
Rácz Károly, A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. Sárospatak, 1874. 49. l.
Szabó Károly, Régi M. Könyvtár I. 446. 512. 523. 583. II. 264. l.
Történelmi Tár 1886. 794.
Komáromi Lapok 1891. 48. sz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem