Czimer György (komáromi),

Teljes szövegű keresés

Czimer György (komáromi),
nyug. huszár százados. Cz. János fia, szül. 1813-ban Komáromban, a gymnasium hat osztályát Tatán végezte. 1833-ban a kegyes tanítórendbe lépett és az ujoncz éveket Privigyén töltötte, hol rögtönzött alkalmi költeményeivel tünt fel. A novicziatus végeztével az 1835–36. iskolai évben mint próbaéves tanár a rend magyaróvári gymnasiumában működött; a tanév leteltével a rendből kilépett. Rövid ideig nevelő volt a pozsonymegyei Prileszky családnál. Később hajlamai a katonai pályára vonták; 1848-ban Barco ezredes mellett segédtiszt volt Galicziában. Egy csatározás alkalmával kapott fülbaj miatt 1852-ben nyugdíjazták. Egy ideig különféle helyen tartózkodott, míg végre 1854-től kezdve 1889. jan. 13. bekövetkezett haláláig állandóan Tata-Tóvároson lakott, hol senkivel sem érintkezett. Beutazta közép és déli Európa nagy részét és ez alkalommal nyelvismereteit gyarapította; bámulatos emlékező tehetsége volt, úgy hogy a latin klasszikusok közül egyes irókat könyv nélkül tudott elmondani. Barátaival sűrűn levelezett; ezek közé tartoztak Marinelli Ernő biboros, Rudigier linczi püspök, Prechtler Ottó s Grillparzer költők, Condé András, Scitovszky, Farkas Imre fehérvári püspök, pészaki Bajzáth György, Jallosics András, Szepesi Imre, Vass József, Ghyczy Kálmán, Rendek József, Majer István sat. A nyugalom éveiben visszavonultságában folyton irogatott, azonban tulságos szerénységből vagy különczködésből soha semmit sem hozott nyilvánosságra. A hatvanas évek elején egy művével akadémiai pályadíjat is nyert és hogy anonym voltát el ne árulja, a pályadíjat mással vétette föl.
Munkái, melyeket latin, magyar és német nyelven irt, 30 kötetre terjednek és a következők: Kain áldozata, Zaránd és Aranka, regék (ifjúkori kisérletek), A lovaglást tárgyaló kérdések és feleletek, Az ezredek iskoláiban tanítandó haditudományok összeges előadása 1847. Latin versek (17 kötet), Militaria in tramite Mavortio collecta et iconibus genuinis poetico penicillo adrumbrata (10 rész). Levelezés (6 kötet), Panorama regni Hungariae a funesta clade Mohacsiensi usque ad tempora praesentia carmine heroico elucubratum (2 ötet; a mohácsi vészig terjedő részt, tiz kötetet, egyik tszttársa bosszúból elégette), Algebra poetica (2 kötet szövegrajzokkal), Biographia P. Virgilii Maronis metrice concinnata, Quintus Horatius Flaccus életrajza, Horatius nőalakjairól ethikai tanulmány, Sententiae diplomatico-politicae et morales (310), Deutsche Gedichte (füzetekben), Der Senner, romantische Ballade in 190 Sonetten, Varia fata civitatis Wels et Finis Poloniae, Vegyesek, ebben a többi közt: Joannes Manardus doctor med. aulicus Uladislai II., Cryptographa és Quadratum magicum (4 kötet). A kézirat-gyűjtemény rokonának Kőhalmy M. Béla csornai káplánnak birtokában van, ki a latin versekből mutatványokat is közölt a Religióban (1892. 9. 10. sz.); a jelenlegi birtokosa az egész gyűjteményt előbb ismertetni s azután a m. tud. akadémiánál elhelyezni szándékozik.
Csősz Imre, A Nyitrai Gymnasium Története.
Jallosich, Poematum liber VII. 59. 60. 78. 79. l.
Bajzáth György, Sertum Festorum B. Mariae V. 13. 179. 213. VI. l. és Kőhalmy M. Béla szives közlése.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem