Cziriaky Márton,

Teljes szövegű keresés

Cziriaky Márton,
ág. ev. lelkész, szül. a XV. század végén Lőcsén, hol a humaniorákat elvégezte, mire 1522-ben Vittenbergába ment és első volt a magyarok közt, ki Luther előadásait halgatta. Hazájába visszatérvén, a lőcseiek lelkészűl választották meg, mire társával Bogner Bertalannal buzgón terjesztette Luther tanát a Szepességen. Midőn I. Ferdinand 1548-ban megparancsolta az öt szabad. kir. városnak (Kassa, Eperjes, Bártfa, Zeben és Lőcse), hogy az általuk elfogadott új hittanról és egyházuk szervezetéről nyilatkozatot nyújtsanak be, ezt nagy részben az akkori bártfai tanár Stöckel Lénárt szerkesztette, a kidolgozásban azonban Cziriakyt, mint theologust, illeti a legnagyobb érdem. 1549-ben nyújtották át e munkálatot Ferdinand császárnak és később Verancz Antal esztergomi érseknek; a bécsi küldöttségnek Cz. is tagja volt.
Ezen hitvallás következő czímmel jelent meg: Confessio Christianae doctrinae quinque liberarum Civitatum in Hungaria superiori. Cassoviae, 1549. (Megjelenési évében lefordíttatott és kinyomatott az országban szokásos négy nyelven Kassán, azonban eddigelé egy példánya sem került elő.)
Melzer, Biographien berühmter Zipser. Kassau u. Leipzig, 1833.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem