Dvorzsák Ker. János,

Teljes szövegű keresés

Dvorzsák Ker. János,
pécsmegyei áldozópap, szül. 1850. aug. 16. Kalocsán Tolnamegyében; összes tanulmányait Pécsett végezte; mint VII. osztályú tanuló a püspöki árvaház felügyelője, majd a pécsi papnevelőintézet tagja lett, hol a Szent Pál-társulatnak két évig elnöke volt. 1874-ben misés pappá szenteltetett. Betegeskedése miatt 1878 óta Budapesten tartózkodik.
Czikkei s értekezései megjelentek a Tanügyi Lapokban, Magyar Államban és ennek melléklapjában, a Szépirodalmi Kertben, Papok Lapjában stb.
Munkái:
1. Magyarország helységnévtára. Bpest, (1882.) Két kötet. (magyar és német szöveggel.)
2. Idézetek tára. U. ott, 1883. Két kötet.
3. Anarchista káté. U. ott. 1885. (Ez a munka sok kellemetlenséget okozott neki, azért a példányok nagy részét megsemmisítette.)
Szerkesztette a Leányvilág cz. folyóiratot és a Magyar Ifjúság Lapját, mindkettőt 1884–85-ben Budapesten; a Papok Lapját pedig 1884. okt. 1-től 1885. jan. 7-ig. Talabér Lajossal együtt.
Kiadta Bolanden munkáinak magyar fordítását (melyből eddig 1140 ív 2200 példáynban nyomatott) és a Havi füzeteket (külföldi regények és elbeszélések gyűjteménye; eddig 40 kötete illetőleg füzete jelent meg.)
Kéziratban van: Houdy, Concionatoria Bibliotheca cz. nagy munkájának magyar fordítása.
Álneve: János bácsi.
M. Könyvészet 1886. és önéletr. adatok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem