Gruics Nikanor,
Gruics Nikanor,
görög keleti szerb püspök és a főrendiház tagja, szül. 1810. decz. 13. Lipoviczán (Baranyam.), hol atyja G. Prokop lelkész volt; a gymnasiumot Mohácson és Pécsett tanulta, hol a bölcseleti s jogi tanfolyamot is végezte; ekkor a szerzetes rendbe lépett; de ezt csakhamar elhagyta, világi hittanhallgató lett és Karlóczán végezte a theologiát. 1841-ben a kuvezsdini kolostorban szerzetessé avatták, midőn Milutin keresztneve helyett Nikanor nevet nyert. 1842-ben protodiakonná s a karlóczai theologiai lyceumban tanárrá neveztetett ki. Az 1845. szerb mozgalmakban mint Rajacsics patriarka titkára vett részt, kit azután követett Bécsbe s állítólag annak előterjesztéseit ő szerkesztette. A patriarka 1846-ban Gruicsot szingyellé s még az évben protoszingyellé nevezte ki. A mint a délmagyarországi nemzetiségi villongások 1848-ban megindultak, G. is tevékeny részt vett e mozgalmakban; a szerbek karlóczai gyűlésén (máj. 13.) beszédet tartott a szerbek régi jogairól és indítványozta, hogy Suplikác Istvánt kiáltsák ki szerb vajdának... indítványát a gyűlés egyhangulag elfogadta. Azután elment Prágába a szláv congressusra. 1848. szept. 26. Rajasics kinevezte a kuvezsdini kolostor archimandritájává 1855–61-ig a krusedoli kolostor archimandritája volt; 1859-ben a károlyvárosi püspökség administrátora lett; 1861-ben Rajacsics püspökké szentelte megye nélkűl. Tekintélye egyre nőtt a szerbek közt; az 1861. szerb egyházi congressuson ő vitte a főszerepet, hol, mint a magyarországi szerbek első s legünnepeltebb szónoka, heves beszédeivel hatást aratott. Az 1864. aug. 10. szerb püspöki szinodus pakráczi püspökké választotta. 1872. aug. 17. Lónyay Menyhért és Pauler Tivadar miniszterek fölterjesztésére ő felsége megbízta őt a karlóczai érsekség ideiglenes kormányzásával; ekkor lett valóságos belső titkos tanácsos s kapta a Ferencz-Józsefrend nagy keresztjét. Meghalt 1887. ápr. 20.
Első költeményét 1836-ban írta Sztratimirovics patriarka halálára; mint theologus a Szrpszki Narodni Lisztbe s a Letopiszbe írt nagyobbrészt költeményeket (1838–42). Karadsics Vuk bibliafordítását, melyet ez angol bibliaterjesztő társaság megbízásából eszközölt, ő revidiálta.
Munkái:
1. Ekloga na blagoresh. Ujvidék, 1846.
2. Primedbe, na prevor novoga zaveta... (Észrevételek az újszövetségi szentírás fordítására.)
3. Narodna szkupstina. Belgrád. 1848–49. Két füzet. (Az 1848. máj. 13. és 15. Karlóczai nemzetgyűlés.)
4. Pregyasnya politika dvorszka i szadasnya politika madzsarszka. Belgrád, 1849. (Ez előbbi udvari politika s a mostani magyar politika).
5. Panegirik patriarku Rajacsicsu... Ujvidék, 1850.
6. Opisanje zsivota blazseno pocsivseg szvetlog Milosa I. Obrenovicsa. Belgrád, 1861. (I. Obrenovics Milos fejedelem életrajza.)
7. Iz zsivota ugodnika bozsjih. Ujvidék, 1885. (Isten szenteinek életéből.)
Írt egy szerb eposzt is Sankt. Sabes (Szent Sebők) cz., de ez kéziratban maradt.
Novakovics, Bibliografia Srbska.
Halász Sándor, Országgyűlési Almanach Főrendiház. Bpest, 1887. 60. l. (születését 1809. decz. 14-re teszi.)
Vasárnapi Ujság 1887. 17. sz. (Nekr.)
Egyetértés 1887. 100. sz.
Skolski List. Zombor, 1887. 5. sz. és Érdujhelyi Menyhért szives közlése.
