Hajnóczy József,
Hajnóczy József,
ügyvéd, kir. tanácsos, kamarai főtitkár, a magyar Jakobinusok egyik legkiválóbbika, szül. 1750. szept. 9. Aszódon (Pestm.), hol atyja H. Sámuel ág. ev. lelkész, művelt szellemű férfiú volt, ki sokat olvasott és esti órákban családjának különösen Magyarország történetéből szokott felolvasni. Egyetlen fiát gondosan és szigorúan nevelte. Magasabb kiképeztetés végett előbb Sopronba, azután Pozsonyba küldötte, hol az ev. főiskolában 1771-ben a jogi tanfolyamot elvégezte. Ügyvédnek készült, minthogy ez időben előtte mint protestáns és nem-nemes előtt a politikai pálya el volt zárva; 1773 nyarán ügyvédi oklevelet szerzett. Az ügyvédi teendők iránt nem érzett rokonszenvet; úgy látszik egyenes lelke fellázadt azon visszaélések ellen, melyeknek a jogi viszonyok akkori szabályozatlansága tág kaput nyitott; ezért 1774 őszén Forgách Miklós grófnak magántitkáráúl való meghívását szívesen fogadta s rögtön Gácsra költözött. A nagy terjedelmű birtokok urának azonban számos és bonyolult perei voltak, a melyekkel a titkárnak kellett vesződnie; ez nem volt kedve szerinti foglalkozás és H. hajlandó volt Orczy Lőrincz báróhoz gazdatisztűl átlépni; azonban szüleinek biztatására s rábeszélésére megmaradt állásában. Ez alatt a haza közügyeit alaposan megismerte, mélyebb betekintést nyert a magyar nemzeti s állami sanyarú viszonyokba; könnyen hevülő véralkata a franczia encyclopaedisták felé ragadta s azok munkái kedves olvasmányai voltak, Forgách gróf egyik tisztje áskálódott ellene s ez elkeserítette; 1778. jún. kilépett a gróf szolgálatából és Pestre jött, hol a városnál aljegyzői hivatalért pályázott, melyet azonban nem nyert el. 1779 elején Széchenyi Ferencz gróf ügyvédje lett. A gróf s titkárja közt csakhamar szivélyes viszony jött létre. Urának összeköttetései által (a legnagyobb magyarnak atyja akkor 25 éves volt és a dunántúli kerület ítélő táblájának ülnöke) megnyiltak előtte a megyék, városok, főurak levéltárai s a főnemesek féltékenyen őrzőtt leveles ládái. Oklevélgyűjteményének fenmaradt (a Múzeumban őrzött) töredékeiben figyelemmel kisérhetjük búvárlatainak tizenhét évi (1777. decz. 10-től) eredményeit; ezen másolatokat pontossággal és szakavatottsággal eszközölte: leírja a hártya vagy papir minőségét, a pecsétet és zsinórt vagy szalagot, melyről függ; jegyzetekben magyarázza a helyneveket; sőt a szövegben előforduló családtani adatokat leszármazási táblázatokban állítja össze; végre hazai oklevél-gyűjtőink között ő volt az első, kinél nyomára akadunk annak, hogy minden másolatot összeolvasott az eredeti oklevéllel, a minek, valamint a másolásnak napját mindig feljegyezte. A mult századból származó oklevél-gyűjteményekben sürűn fordul elő «e collectione Hajnocyana» föliratú másolat. A kutatás izgalmai s a gyűjtés láza alatt még írását is elhanyagolta: midőn atyja erre figyelmeztette (1777. nov. 30.), szépírási leczkéket vett. Mellékesen a gróf könyvtárát rendezte s 1780 telére annak czímjegyzékét elkészítette. 1783 nyarán Széchenyi Ferencz gróf Horvátország báni helyettesévé neveztetett ki. H. mint titkár kisérte őt. Zágrábban a horvát- és tótországi gyűlések végzéseit másolta le, a melyeket utóbb összes jogtudományi iróink közt H. használt fel először. (Megjelentek a Magyar Országgyűlési Emlékek közt.) 1785-ben, midőn József császár az országot tíz kerületre osztotta, a pécsi kerület királyi biztosává Széchenyi Ferenczet nevezte ki; e minőségben Somogy-bananya, Verőcze és Szerém megyék kormányát vezette, s H. ekkor biztosi titkár lett. H. azok közé tartozott, kiket benső meggyőződés vezetett József császár szolgálatába. Abból indult ki, hogy a közjó szempontjából közönyös dolog az, vajjon a törvényeket a nemzet vagy egy ember alkotja... A magyar alkotmányt csak hatalmi tény által lehet megjavítani... «Ha tehát meg vagyok győződve arról, hogy az alkotmány a nemesek és nem-nemesek között gyűlöletet támaszt és hogy az országgyűlés soha sem fogja erőszakosan magához ragadott jogait másokkal megosztani: tartozom minden lehetőt megtenni, hogy ember-társaim elévülhetetlen jogaik birtokába jussanak ...» 1786-ban Széchenyi Ferencz gróf elhagyta a császár szolgálatát és a magánéletbe vonult vissza. H. nem követte őt; a gróf ajánlatára a császár 1786. február 20. királyi tanácsosi czímmel és évi 1080 forint fizetéssel Szerémvármegye alispánjává nevezte ki. A megye székhelye Vukovár volt; itt telepedett le s júl. 27. Bécsben nőűl vette Hellmuth Johannát, (H. Károly törvényszéki tanácsos leányát), a mely alkalommal atyja latin versekkel üdvözli s abban mint az ősök erényeihez hű fiút dicsérte; (ez és atyjának egy latin, több német, valamint anyjának öt német levele Egyházból 1770–1786. írva megvannak lefoglalt irományai közt a m. n. múzeumban). De a családi életben nem volt szerencsés; neje 1788. nov. 12. Bécsben, hol orvoslást keresett, meghalt, a nélkül, hogy gyermeket hagyott volna hátra. Hivatalos pályáján nagy tevékenységet fejtett ki. Vármegyéjét gyakran beutazta s behatóan tanulmányozta, miként lehetne a gondjaira bízott nép javát és fölvirágoztatását elősegíteni. Terveiről két ízben is kimerítő emlékiratot terjesztett a császár elé. Azokban különösen a vizek szabályozásának, az erdőpusztítás megakadályozásának és a kereskedői útvonalak biztosításának szükségét hangsúlyozta. Hivatalán kívül szorgalmasan folytatta tudományos foglalkozásait is; igen sokat írt és olvasott; a nyugoti irodalmak főbb termékeit megszerezte; a hazai tudományosság valamennyi kitünőségével élénk összeköttetést tartott fönn; Horányi Eleket, a híres történetírót, Zimonyban gyakran fölkereste, Batthyány Alajos gróffal, Csaplovics Jánossal, Dugonics Andrással, id. Péczely Józseffel, Rát Mátyással, Széchenyi Ferencz gróffal sat. állandó levelezést folytatott. Mikor 1788-ban a török háború szinhelye megyéjének közvetlen közelébe jutott, annak biztonságáról nagy erélylyel gondoskodott; ajánlatot tett, hogy 2000 emberből álló csapatot fog szervezni s annak maga áll az élére. 1788 elejétől kezdve számadó naplót vezetett és abba kiadásainak és bevételeinek minden fillérét, sőt érkezett és elküldött leveleit is bejegyezte; ezen naplóból értesülünk, hogy a zágrábi szabadkőműves páholynak is tagja volt. Megfeszített munkássága közben, 1789 telének legzordonabb napjaiban végzett körútján szerzett meghülés következtében tüdőlobba esett; sokáig élet és halál közt lebegett; de sorsa szomorú jövőjének megmenté. 1790. ápr. 29. Szerémmegyének a törvényes közigazgatás életbe lépte alkalmával tartott közgyűlésén H. mint nem-nemes hivatalától visszalépni kényszerült; ekkor a rendek kitünő hivatalos működését dicsérettel ismerték el és elhatározták, hogy magok kérik nemessé tételét. H. ekkép hivatal nélkül, kétes jövőnek küszöbén állott. A sors nem szünt meg őt üldözni s végre szerencsétlenné tette. 1790. máj. Ercsibe utazott ott lakó atyjához; jún. 4. Pestre jött és itt maradt okt. 13-ig. Mint ügyvéd, feleinek ügyében okt. 13-tól tíz napig Temesvárt tartózkodott, azután visszatért; okt. 25. Bécsbe, innét nov. 6. Pozsonyba ment, hol 1791. márcz. 9-ig maradt. Kenyérkereső munkája közben is eszméi terjesztésén dolgozott és a Hadi Történetek és M. Hirmondó cz. bécsi lapokba a franczia forradalom eseményeiről sokat írt. Aug. elején visszatért Pestre. Itt néhány nap múlva a Magnanimitas nevű szabadkőműves páholyban megismerkedett Martinovics Ignáczczal; szept. súlyos veselobja ágyba szegzé; hosszas betegeskedése végkép leterelte az úgy sem kedvelt ügyvédi pályájáról. Felgyógyulása után, okt. végén, régi pártfogójának, Széchenyi Ferencz grófnak czenki kastélyába költözött. A magyar alkotmányról most is abban a véleményben volt, mint öt évvel ezelőtt. De mivel ebben a többség nem osztozott, elhatározta, hogy ezt felvilágosítja s a maga ösvényére vezeti. Már Vukovárról való távozása előtt megkezdette publicistai munkásságát. A magyar közjog minden pontjára kiterjeszkedő emlékiratot dolgozott ki, melyet a megyéknek figyelmébe kivánt ajánlani, hogy az országgyűlési követek utasításainak készítésénél tekintetbe vegyék: Propositiones deputationis fine elaborandae ablegatis incliti comitatus ad comitia mittendis instructionis exhibendae. (H. fogalmazata, melyet kéziratban terjesztett; eredetije lefoglalt irományai közt.) Később, az országgyűlés megnyitása után, az ország rendeihez készült fordulni az ország alkotmányának gyökeres átalakítására vonatkozó javaslataival: Ratio propenendarum in comitiis Hungaricis legum. (H. saját kézirata lefoglalt irományai között; úgy ezt, mint előbbi dolgozatát 4–4 példányban másoltatta le. Valószinűleg azért nem nyomatta ki, mert mindjárt az országgyűlés első nyilatkozataiból és még inkább a királyi hitlevél tárgyalásából meggyőződőtt, hogy a feltevések, melyekből kiindult, minden alapot nélkülöznek. A két kiadatlan dolgozatban felhalmozott történeti készlet és az itt kifejtett eszmék nyújtották az anyagot névtelenül megjelent négy közjogi monographiájához.) H. eszméi néhány hónap alatt nagy fejlődésen mentek keresztül; ennek magyarázatát a nagy franczia forradalom eseményeiben találjuk fel, melyekben ekkor egy ideális államrendnek, a Rousseau által hirdetett eszméknek megvalósulását üdvözölték. Sőt e hatás külső megjelenésében is nyilatkozott. Kazinczy, kivel 1791. jún. Bécsben Parniczky Mihálynál ismerkedett meg és azóta a két férfi közt meleg barátság fejlődött ki, írja róla: «A cynismusig vitte a maga francziaságát, foldozott ruhában affectált járni és gyönyörködött abban, hogy a bársonyban járók általa megaláztatnak»; ki különben Hajnóczyt az újabb kor Socratesének nevezte. H. midőn politikus lett, nem szűnt meg történetbúvár lenni; kiadta az 1618. pozsonyi országgyűlés irományait és Kovacsicsnak valóságos munkatársa lett. H. az alsó Duna vidékén előforduló római pénzekkel gazdagította Széchenyi Ferencz grófnak czenki gyűjteményét; a bécsi múzeumokat, melyeknek egyik őre (Bartsch) sógora volt, szintén gyarapította küldeményeivel. Széchenyinek czenki gazdag könyvtárában és kéziratgyűjteményében bő foglalkozást talált. 1791. okt. 21-től 1792. máj. 5-ig tartózkodott Czenken. Forgách Miklós gróf sem felejtkezett meg hajdani titkáráról; egy ízben ajánlatot tett, hogy a nemességet megszerzi neki, H. megköszönte, de el nem fogadta. 1792. jún. elején munkáinak közrebocsátása végett ismét Pestre költözött. Ekkor I. Ferencz király koronázására Budán megjelent és Széchenyi lépéseket tett H. érdekében; a budai kamaránál üresedésben levő titkári hivatalra ajánlotta (vetélytársa Kazinczy Ferencz volt). H. megkapta június 19. kinevezését 1500 forint fizetéssel és tanácsosi czímének meghagyásával. Új hivatalát júl. 15. foglalta el. E szerint régi vágya teljesült; Kovacsics közelében élhetett; ennek egyik szobácskájában vonult meg és asztalánál étkezett. Szabad idejét magyar történelmi tanulmányok és forradalmi olvasmányok közt osztotta meg. Ekkor fordítá le francziából magyarra, németre s latinra Martinovicsnak Gorani álnév alatt I. Ferencz királyhoz intézett korholó s tanácsadó híres levelét is. Barátaival sűrűn levelezett, leggyakrabban Kazinczy Ferencznek írt (ki leveleit elégette). Martinovics 1793. máj. 10. beavatta a titkos szövetség titkaiba; a társaság egyik igazgatói tisztét is reá ruházta; erre H. az ember és polgár franczia kátéját lefordítá németre. Később, aláírás nélkül, sajátszerű levelet kapott tőle. Bizonyos Purkart-féle olajról mesélt, mely több egyént meggyógyított (ily módon közlé azoknak neveit, kiket a titkos társaság tagjaivá avatott). Nem tudta, hogy mit jelentsen ez és megijedt, szemrehányásokat tett neki s azóta nem írtak egymásnak. H. Kazinczyt kíméletből óvakodott bevonni az összeesküvésbe; később azonban Szulyovszky által mégis el küldötte neki a Katekizmust. Ez alatt a censura mind szigorúbb lett; a király, a ki személyesen ügyelt fel a sajtóra, 1793. jan. 23. sajátkezűleg írt levél kíséretében küldte le a kanczelláriához Hajnóczynak Dissertatio politico publica de regiae potestatis in Hungaria limitibus és febr. 21. De comitiis regni Hungariae cz. munkáit, hogy referáljon neki azoknak tartalmáról és terjeszszen elébe javaslatot azokra vonatkozólag netalán szükségeseknek mutatkozó intézkedések iránt. A kanczellária mindkét munkát veszedelmesnek találta s megindította a nyomozást a szerző kilétének földerítése czéljából. H. máj. 17. Sopronba utazott, hogy 18. eljegyzését Hauer Terézzel, Hauer András soproni tanácsosnak leányával megünnepelje. Onnét visszatérve, új életének előkészítéséhez fogott; aug. 1. elköltözött Kovacsicstól. Budán, a vizivárosban, a mai Döbrentey utcza közepe táján fogadott lakást; aug. 7. Bécsből új bútorai, számadó naplója szerint egy pamlag és 12 párnás-szék megérkezvén, díszesen berendezé reménylett jövő boldogságának helyét, hová szept. elején óhajtotta bevezetni szeretett hitvesét; aug. 16. még virágokat is vásárolt, hogy szép bútorait a molyoktól megóvja. Rendezkedése közepette is folytatta megszokott életmódját és munkásságát. Otthon kimért pontossággal írta a nem-nemesek jogi helyzetéről készülő nagy munkáját. Elfogatásakor hatszáz lapnyi kézirata volt már készen és még csak 1244-ig jutott el. A mellett baráti összeköttetéseit is szorgosan ápolá; az év elejétől már hatvanegy levelet kapott és száztizenhatot küldött szét. Aug. 16. és 17. közötti éjjel, 11 óra tájban, éppen iratai rendezése mellett lepte meg az elfogására kiküldött pest-városi kapitány, megmondá jövetele okát és előmutatta a Bécsben már három hét előtt elfogott Martinovics levelét, melyben a titkos társaság igazgatóit értesíti, hogy az összeesküvés titkait már föltárta, tehát minden veszve van. H. erre levélszekrényéből levélcsomót ragadott ki s azt a fegyveresek elé dobva, fölkiáltott: Itt vannak az alávaló gazembernek többi levelei is. Azután ellentmondás nélkül követé a tisztet. Katonai födözet alatt rögtön Bécsbe vitték. H. azon kérelmét terjeszté elő, hogy írásban nyújthassa be vallomását. Ezt aug. 29. készíté el. Hajnóczynak és igazgatótársainak elfogatása országszerte megrendítő hatást gyakorolt. Bebörtönöztetésök igazi okát csak igen kevesen tudták. A megyék neheztelő feliratokban aug. végén megkérték a királyt, hogy a foglyokat küldje haza Magyarországba. Erre a foglyok nov. 22. és 24. ismét Budára vitettek és ott 1795. ápr. 27. H. fölött is kimondták a halálos ítéletet. Május 20. reggeli hat órára volt kitűzve az elítéltek kivégeztetése, mely a mai budai vérmezőn hajtatott végre. H. bátorságot és egyúttal megható méltóságot mutatott. Arczvonásai nem változtak, szelid mosoly vonult el ajkain, midőn feje a törzstől elvált. A kivégzettek vagyona az ítéletek szerint a kincstárra szállott; ingóságaikat aug. 10. elárverezték. A befolyt összegből a H. hagyatékáúl számított 220 frtot a király a kimúlt jogtudós nővérének engedte át. Ez volt a nagy gondolkozó munkás életének egyetlen jutalma. H. radicalis volt, de nem felforgató, miként franczia irányú elvtársai; tisztelte a történeti multat; kímélte a magyar alkotmány azon részeit, melyek a haladással nem ellenkeztek. Törekvéseinek végczélját körvonalozza az 1794. aug. 29. beadott vallomásában; ezek: a sajtószabadságnak törvényes biztosítása, a törvényes eljárás a nem-nemesekre is kiterjesztessék és hogy a paraszt is birhasson birtokjogot. Folyékonyan beszélt magyarúl, németűl, francziáúl, latinúl, tótúl és az angol nyelvet hat hét alatt tanulta meg.
Munkái:
1. Politisch-kirchliches Manch-Hermaeon von den Reformen Kayser Josephs überhaupt vorzüglich in Ungarn, mit nüzlichen Winken zur Richtung der Gesinnungen des Adels, der Geistlichkeit und des Volks auf den nächst bevorstehenden Reichstag in Ungarn. Gedruckt mit Wörbözischen Schriften. Hely n.. 1790. (Névtelenűl. Ballagi Géza birtokában levő példány borítékára írta Fáy András sajátkezűleg, hogy «fővesztett Hajnóczy ennek a szerzője»).
2. Acta diaetalia Posoniensia A. 1618. Item electio et coronatio Ferdinandi II. Pestini, 1790. (Névtelenűl.)
3. Dissertatio politica publica de regiae potestatis in Hungaria limitibus. Hely n. 1791. (Névtelenűl. Az előszó kelte 1. szept. 1789.)
4. De comitiis regni Hungariae deque organisatione eorundem dissertatio juris publici hungarici. Hely n. 1791. (Névtelenűl, az előszó kelt 1791. márcz. 1. Pozsonyban).
5. Extractus legum de statu ecclesiastico catholico in regno Hungariae latarum 1792. (Névtelenűl; az előszó kelt: Ad amnem Ikva 26. apr. 1792. Ebben fölállítja a szabadelvű egyházpolitika tételeit; azt javasolja, hogy a házassági biráskodást vonják el az egyházi biróságoktól; teljes vallásszabadságot követel sat.)
6. De diversis subsidiis publicis dissertatio. Hely n., 1792. (Névtelenűl; az előszó kelt: Ad lacum Fertő 4. Maji 1792.)
7. Intoleranz des katholischen Klerus, ein Pendant zum Manch-Hermäon. Hely n., 1792. (Névtelenűl; két kiadása; nem bizonyos, hogy H. írta).
Irományai a kir. ügyigazgatóság által lefoglaltatván, a kir. tábla levéltárába s innen 1876-ban a m. n múzeum könyvtárába jutottak; ezek közt vannak H. szüleinek számos levele 1768-tól 1787-ig és H. számadó naplója; a Széchenyi Ferencz, Kovacsics és Jankovics gyűjteményeivel szintén több kézirata jutott a múzeumba. Az atyja s anyja Haynotzi-nak írták nevöket.
Hajnóczynak nem maradt arczképe, azért adom személyleírását, Kazinczynak Szirmay Antal, Magyar Jacobinusok története cz. munkájához írt jegyzetei után: «Egy kis termetű, tömött húsú, nem épen hasas, piros kisképű, derekasan ősz emberke. Szava éles volt és harsogott. Láng volt a lelke...»
Magyar Hirmondó 1786. 16. sz. 1795. 41., 42. sz.
Pressburger Zeitung 1795. 42. sz.
Bartholomaeides, Memoriae Ungarorum 247.
Országgyűlési Emlék, Bpest, 1848. (Kazinczy Ferencz fogsága naplója.)
Életképek 1848. I. 15. 16. sz. (Jókai Mór, A világhírű Martinovics összeesküvési pör részletei.)
Vasárnapi Ujság 1870. 14. sz.
Horváth Mihály, Magyarország Történelme. Bpest, 1873. VIII. 162., 185.
Századok 1878–79. (Fraknói V.)
Fraknói Vilmos, Martinovics és társainak összeesküvése. Bpest, 1880.
Kazinczy, Pályám emlékezete. Budapest, 1879. (Nemzeti Könyvtár III.)
Pesti Napló 1880. 344. sz. esti k.
Ballagi Géza, A politikai irodalom Magyarországon 1825-ig. Bpest, 1888.
Szirmay Antal, A magyar Jakobinusok története. Jegyzetekkel ellátta Kazinczy Ferencz. Bpest, 1889. 79. l. (Magyar Könyvesház 155–157.)
Petrik Bibliogr.
Kazinczy Ferencz Levelezése II–V.
Siklós és Vidéke 1894. 9. sz.
Hajnóczi R. József, Hajnóczy József élete 1750–1795. Györ, 1894.
