Hegedűs János,

Teljes szövegű keresés

Hegedűs János,
megyei aljegyző, szül. 1858. decz. 24. Kis-Kún-Szabadszálláson, hol atyja néptanító volt; a gymnasiumot Nagy-Szalontán, Mezőtúron, Sárospatakon és Debreczenben végezte; a jogot a budapesti egyetemen hallgatta. Tanulása közben több helyütt nevelősködött és iskoláinak végeztével előbb ügyvédek mellett dolgozott, majd a közjegyzői pályára lépett; 1885–88-ban Szapárfalván volt jegyző. Utóbb e pályától megvált ugyan, de idejének és tehetségének nagy részét a községi jegyzők érdekében fejtette ki. Jelenleg Torontálmegye aljegyzője s a megye jegyzői szaktanfolyam tanára Nagy-Becskereken. Ő kezdeményezte s alapította a torontálmegyei jegyzői szaktanfolyamot, mely nemcsak a megyében, de az egész országban az első volt és jelenleg 7. évfolyamába lép.
Szépirodalmi czikkei s útleírásai a helyi lapokban jelentek meg; közigazgatási czikkei a Községi Közlönyben, Uj Községi Közlönyben.
Munkái:
1. Bereghi leányok. Elbeszélés. Lugos, 1886.
2. Jegyzői szigorlat. Kézikönyv községi s körjegyzők, községi előljárók... számára. Kecskemét, 1888.
3. Ismétlő könyv a jegyzői vizsgára készülők számára, kérdések és feleletekben. Mezőtúr. 1888.
4. Magyar örökösödési eljárás körüli teendői a községi és körjegyzőknek. Nagy-Becskerek, 1889.
5. Községi ügyviteli szabályok. Nagy-Becskerek. 1891. Két kötet. (2. kiadás.)
6. Magyar közjog az alkotmány politikával. Nagy-Becskerek. 1891. (Kézirat gyanánt.)
7. Községi pénzügytan. Elméleti és gyakorlati kézikönyv, tekintettel a nemzetgazdaság, pénzügytan s számvitel általános elveire. Nagy-Becskerek, 1891.
8. Magyar közigazgatási jog bevezető s általános része a kormányzati politikával. Nagy-Becskerek, 1892.
9. Tiszti irálytan. Nagy-Becskerek, 1892.
10. A községekről szóló 1886. XXII. törvényczikk. A kapcsolatos törvényekkel, nemkülönben a m. kir. belügyministeriumnak elvi jelentőségű concret határozataival s jelesebb közigazgatási szakférfiaknak a törvény egyes vitás eseteire vonatkozó fejtegetéseivel ellátva. Bpest, 1892. (2. kiadás. Nagy-Becskerek, 1894.)
11. Közigazgatási törvénytár, a fennálló törvények és rendeletekből, kisérve a m. k. miniszteriumok elvi jelentőségű határozataival és felső biróságaink döntvényeivel. Bpest, 1894.
12. Az 1877. XXII. t.-cz. a községi biráskodásról. Kiegészítve az 1875. X., 1893. XVIII–XIX. t.-cz., valamint a kapcsolatos törvényekkel és rendeletekkel s elvi jelentőségű konkrét határozatokkal. Bpest, 1894.
13. 1894. évi XII. törvényczikk a mezőgazdaságról és mezőrendőrségről. Kiegészítve az indokolással, a kapcsolatos törvényekkel és rendeletekkel... Bpest, 1895.
14. A községi képviselő testület közgyűlési jegyzőkönyveiről. Szeged, 1895.
Szerkesztette a krassó-szörénymegyei Jegyzői Értesítő cz. szaklapot 1885–86. Szapárfalván; N-Becskereken a Községi Lapokat 1890–91-ben; szerkeszti a Jegyzői Almanachot (1892, 1893 és 1894-re) és 1895. jan. 3. óta a Községi Közigazgatás cz. hetilapot.
Kéziratban: A magyar közigazgatási eljárás (1050 ív) és Machat franczia nyelvtana németből ford.
. M. Könyvészet 1891–92.
Corvina 1894. 8. sz.
Kován Antal és Navarra József szives közlései.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem